Meglépte a kínai autómárka: csupán 4 millió forintért árulja egyik modelljét
Fotó: Shutterstock

Meglépte a kínai autómárka: csupán 4 millió forintért árulja egyik modelljét

Kínában már 4,3 millió forintnak megfelelő jüanért lehet villanyautóhoz jutni, ami jó eséllyel nagy hatással lesz a világ újautó-piacán.

A BYD autómárka a megfizethető kategória ellenére kifejezetten jó minőségű autót hozott létre, amelynek színvonala nem marad le az amerikai gyártású e-autóktól – írja a Haszon magazin. A Seagull nevű modell kialakítását tekintve letisztult, méretében pedig egy Fiat Pandához hasonlítható. Az autót költséghatékonyan alkották meg, kedvező árával akár még alapjaiban is megváltoztathatja a világ autóiparát, illetve a piacot egyaránt.

A tervezéstől az utolsó alkatrész gyártásáig minden házon belül történik, aminek köszönhetően sokkal kedvezőbben lehet hozzájutni az autóhoz.

BYD Seagull

Fotó: VCG/VCG/Getty Images

A BYD egyébként Szegeden is építkezik, nemrég a Haszon arról írt, hogy csak júniusban 72 százalékkal több kínai akkumulátoros elektromos járművet regisztráltak Európában, mint egy hónappal korábban. Ennek az egyik oka, hogy a július 5-e előtt regisztrált járműveket még vámfizetési kötelezettség nélkül adhatják át új tulajdonosaiknak.

A gyári adatok szerint a Seagull 400 kilométeres hatótávot képes megtenni egy akkufeltöltéssel, ez még Elon Musk számára is olyan imponáló volt, hogy a Tesla vezérigazgatója a magazin szerint elismerően nyilatkozott a kínai elektromos autókról. Szerinte annyira jók, hogy kereskedelmi korlátozások alkalmazása nélkül simán lekörözhetik a világ legtöbb autógyártóját.

A figyelmetekbe ajánljuk