Csontvary_festmeny

Pirosruhás gyermek

Csontváry titokzatos festményét egy karácsonyi aukción árverezik el

Magyarország legismertebb, egyben legtitokzatosabb festőjének egyik rejtélyes alkotása kerül kalapács alá a Virág Judit Galéria téli aukcióján. A galériában Csontváry Kosztka TivadarPirosruhás gyermek című festménye mellett két héten át több mint kétszáz másik izgalmas kép is ingyenesen megtekinthető.


Csontváry Kosztka TivadarPirosruhás gyermek című festménye 1894-ben keletkezhetett. A gyógyszerész végzettségű Csontváry a patikája padlásán őrizte az alkotást. A források szerint állítólag azt mondta a tőle az épületet megvásárló Székely Sándornak, miközben a festményekre mutatott:

Kolléga úr, ezeket mind önnek adom, és ezzel milliomossá teszem.
Csontvary_festmeny

Csontváry Pirosruhás gyermek című festménye

Ez is érdekelhet! 47 milliárd egy festményért: rekordáron kelt el a szürrealizmus egyik leghíresebb műve

A patikus nem hitt Csontvárynak, értéktelennek tartotta a képeket, így a patika későbbi tulajdonosa meg is semmisített néhány festményt.

A Pirosruhás gyermek azonban megmenekült, és sokáig a rejtőzködő műgyűjtő, Buschi Emil kollekciójának megbecsült darabja volt. Buschi nem engedett betekintést a gyűjteményébe, így a nagyközönség csak a halála után, 100 évvel a festmény keletkezését követően láthatta azt először.

Hogy kit látunk a festményen, az megfejtésre váró talány. Nem elképzelhetetlen, hogy a Pirosruhás gyermek maga Bella, Csontváry húga, aki tragikus módon bennégett a kisszebeni házukban, amikor még mindketten gyerekek voltak. Az biztos azonban, hogy a gyermek galamb tekintete folyamatosan ránk szegeződik. Pillantásának szuggesztív, már-már ikonszerű ereje van. Nehéz megmondani, hogy a gyermeki tisztaságot látjuk-e, vagy valami sokkal mélyebbet

– mondta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. A delejes tekintet mellett érdemes megfigyelni a gyermek kéztartását is, amely nyugalomról árulkodik.

A Pirosruhás gyermek a galéria december 15-i aukciójának egyik sztárja lesz: a festmény kikiáltási ára 160 millió forint, becsértéke pedig 300-400 millió forint.

Csontváry Kosztka Tivadart egyébként a legértékesebb magyar festőként tartják számon: 2021-ben rekordáron, 460 millió forintért kelt el a Titokzatos sziget című alkotása a Virág Judit Galéria árverésén – jelenleg is ez a valaha aukción eladott legdrágább magyar festmény.

A Csontváry-képek értékét növeli, hogy kevés van belőlük; alig száz ismert darabot tart nyilván a művészettörténet, így a műkincspiacon akár éveket, évtizedeket is várni kell egy-egy eladó Csontváry-festmény felbukkanására.

munkacsy_festmeny

Munkácsy portréja Zichy Zsófiáról

A Virág Judit Galéria december 15-i aukciója előtt a nagyközönség is ingyenesen megtekintheti az árverési anyagot november 30. és december 14. között. A galéria már korábban bejelentette, hogy egy Ausztráliából hazahozott Munkácsy Mihály-festmény, Zichy Zsófia portréja is szerepel majd a tételek között.

A figyelmetekbe ajánljuk