kibertámadás
Shutterstock

Megbosszulta a kirúgását, börtön lett a vége

Kirúgásért kibertámadás – legalábbis a brit Adam Georgeson szerint, aki nem viselte túl jól a búcsút, de végül pórul járt.

Egy informatikust börtönbe zártak, miután egy iskola és egy informatikai cég ellen „kiberhadjáratot” indított – írja a Haszon a BBC alapján.

A 29 éves Adam Georgeson 2016-ban kezdett még gyakornokként a Market Harborough-i iskolában. Georgeson azonban „elfelejtette” közölni, hogy előtte két alkalommal elítélték csalásért. Mikor az iskola erre rájött, 2017 februárjában kirúgták.

Ezt követően állást kapott egy rutlandi informatikai és távközlési cégnél, a Millennium Computer Services-nél.

A bírósági dokumentumokból kiderült, hogy Georgeson a Millenium alkalmazásában állt, amikor 2021. január 16-án meghackelte az iskola rendszereit saját, otthoni számítógépéről.

Távolról hozzáfért az intézmény szervereihez, valamint a szervereket szintén távolról elérő szülők és diákok gépeihez. Georgeson rengeteg, kritikusan fontos adatot letörölt, amelynek következtében a távoktatást is szüneteltetni kellett a koronavírus-járvány kellős közepén – olvasható a Haszon oldalán.

A végeredmény: az iskola nagyjából 15 ezer fontos (6,4 millió forint) kárt szenvedett, és 29 szülő és diák gépét is feltörte. Egy édesanya is áldozatul esett a támadásnak, aki 18 hónapnyi egyetemi munkáját veszítette el, illetve egy apuka is, akinek körülbelül 1000 személyes fényképét törölte le.

A Leicestershire-i rendőrség kiberbűnözés elleni csoportja végül az IP-címe alapján találta meg Georgesont. A vádlottat letartóztatták. Georgeson tettét azzal indokolta, hogy „unatkozott” és „kíváncsi” volt. Végül óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de Georgeson nem tanult az esetből.

Az óvadék után Georgeson a Millennium Computer Services hitelkártyáját arra használta, hogy számítógépes felszerelést vásároljon (az ő kártyáját a rendőrség lefoglalta). Végül innen is kirúgták, válaszul természetesen a Milleniumot is meghackelte.

A támadások miatt az IT-cég alkalmazottjai nem tudták használni az elektronikus levelezőrendszert, illetve a munkahelyi számítógépeiket sem.

A kiberbiztonsági szakértők végül újra elkapták, Georgeson beismerte tetteit, Mark Watson bíró végül jogerősen 21 hónapos börtönbüntetést szabott ki rá.


A figyelmetekbe ajánljuk