Hiába emelik a bérünket, a infláció miatt szinte semmit nem fogunk belőle érezni

Hiába emelik a bérünket, a infláció miatt szinte semmit nem fogunk belőle érezni

Habár év elején még hatalmas volt az öröm a 13-14 százalékos magyarországi bérnövekedés miatt napjainkra már semmit nem lehet belőle érezni. A kiugróan magas infláció ugyanis jelentősen csökkenti a fizetések vásárlóerejét.


Tavaly még bizakodva vághattunk neki az idei évnek, hiszen 10 százaléknál magasabb béremelésről és 3-4 százalékkos éves inflációról számoltak be. Aztán ahogyan átléptünk az idei évbe, már valamivel árnyaltabb lett a kép – írja a Haszon.

Az előrejelzésekbe beépült a minimálbér és bérminimum növelésének inflációnövelő hatása, valamint az szja-visszatérítés és a 13. havi nyugdíj kiskereskedelmi vonzatai, amelyek összességében gyorsították a pénzromlás ütemét, akárcsak az energiaárak megemelkedése és a pandémia miatt kialakult keresleti-kínálati súrlódások.

Shutterstock

Az idei év első hónapjaiban már biztosra lehetett venni, hogy legalább 6-7 százalékkal nőnek az árak 2022-ben. Ez már azt jelentette, hogy akinek nem nő ilyen mértékben a fizetése, annak idén csökken az életszínvonala, vagyis 3-4 százalék helyett már a 6-7 százalékos béremelés volt reálértéken az új nulla. Ekkor még nyoma esem volt az orosz-ukrán háború hatásainak, de az átlagbér várható emelkedésének több mint fele már el is úszott. A háború globális hatásai miatt pedig tovább romlott a helyzet az elmúlt hónapokban

– magyarázza elemzésében a Portfolio szakértője.

Az elemző szerint lesznek még olyan hónapok idén hazánkban, amikor kétszámjegyű lesz az infláció, ám az is előfordulhat, hogy a 10 százalékot is meg fogja haladni a pénzromlás mértéke:

A várható éves átlagos infláció tehát a háború előtti 6-7 százalék helyett most 9 százalékra emelkedett. Vagyis reálértéken a 9 százalékos emelés az új nulla. (…) Összességében tehát a következő hónapokban nem valószínű, hogy az átlagbérek növekedési üteme érdemi lendületet venne, a 12-15 százalék közötti sávban ingadozhat (a nem állami szektorban), miközben az infláció 10 százalékhoz közeli emelkedésére egyre nagyobb az esély.

Ez pedig az egész évre kihatással lehet, nem csak az elkövetkező néhány hónapra. Ezért is egyre többen lehetnek, akiknek idén a reálbérük csökkenésével kell kalkulálniuk, hiszen nagyon sokan kaptak 10 százaléknál jóval alacsonyabb béremelést.

A közelmúltban az alacsonyabb keresetűek jellemzően átlag feletti fizetésemelést kaptak, amíg a magasabb jövedelműek leginkább arányaiban átlag alatti bérnövekedéssel kellet, hogy beérjék.

A gazdasági növekedési kilátások így felhasználási oldalról közelítve nem romlanak olyan gyorsan, mint ahogy az infláció emelkedése miatt várható lenne, hiszen alacsonyabb jövedelmi szinten a háztartások a bérük nagyobb részét (egészét) elköltik, miközben magasabb jövedelemnél inkább a megtakarítások emelkedését apaszthatja az áremelkedés

– mondta a szakember.

A figyelmetekbe ajánljuk