10 ezer otthonban nem volt áram egy szerencsétlenül járt kígyó miatt

10 ezer otthonban nem volt áram egy szerencsétlenül járt kígyó miatt

Japánban közel 10 ezer háztartás maradt áram nélkül, miután egy kígyó bejutott a Tohoku elektromos erőműbe, és egy órán át tartó áramszünetet okozott.


A Japan Today News szerint a kígyó árnyékot keresve csatlakozott egy feszültség alatt álló vezetékhez, ami délután 2 óra körül biztonsági leállást okozott.

Bár a lakosok biztosan kényelmetlenül érezték magukat légkondi nélkül a forró nyári napon, ennek ellenére rengetegen fejezték ki együttérzésüket a kígyó iránt a közösségi médiában.

Szegény kígyó! A cégnek bocsánatot kellene kérnie és kártérítést kellene fizetnie a családjának

– írta az egyik internetes olvasó.

Néhány kommentelő bizonyára szarkasztikusan fogalmazott, az azonban nem vicc, hogy az állatok óriási hatással lehetnek az emberi infrastruktúrára.

Nem is olyan régen a vizelő kutyáktól volt hangos a japán sajtó. A rengeteg kutyapisi miatt 2021-ben összeomlott egy közlekedési lámpa, 2013-ban pedig a madárürülék 25 ezer közlekedési jelzőtáblát tett működésképtelenné. Azt gondolhatnánk, hogy mostanra már megtanultuk, miképp kell együtt élni az állatokkal, de úgy tűnik még mindig van min javítani.

A figyelmetekbe ajánljuk