Barcelona.

A régió feltétel nélküli alapjövedelem-programjának 5000 résztvevője két éven keresztül havonta akár 800 eurót (320 ezer forint) is kaphat.


A feltétel nélküli alapjövedelem (Universal Basic Income, rövidítve UBI) elméletben fantasztikus dolognak tűnik. Az elképzelés lényege, hogy az emberek egy bizonyos összeget kapnak havonta, és az állam ezzel biztosít egy minimális életminőséget a helyi lakosok számára.

Barcelonában és a várost magában foglaló Katalóniában élő 5000 ember nemsokára részt vehet egy alapjövedelem-programban, mivel a spanyol régió kormánya hamarosan az egyik legnagyobb UBI-kísérletbe kezd.

A felnőttek havi 800 eurót (320 ezer forint), a gyerekek pedig 300 eurót (120 ezer forint) kapnak majd. A résztvevők az egész régióból kerülnek ki, bár valószínű, hogy a tehetősebb lakosokat kizárják a programból. A 2023. január 1-jén induló teszt két teljes évig tart majd.

Katalónia természetesen nem az egyetlen hely, ahol kipróbálták az UBI-t. A világon több mint 130 helyen, Irántól Finnországig, végeztek már különböző alapjövedelem-kísérleteket. Wales például idén nyáron indította el az Egyesült Királyság első ilyen programját, amelynek keretében 500 állami gondozásból kikerülő személynek adnak havi 1600 fontot (740 ezer forint) két éven keresztül.

A Catalan News szerint a katalán rendszer fő különbsége az, hogy a támogatást nem kötik a foglalkoztatottsághoz, iskolai végzettséghez vagy más különleges státuszhoz. Más szóval, nagyjából bárki részt vehet benne.

De mégis mi olyan nagyszerű a feltétel nélküli alapjövedelemben? A politika támogatói azt állítják, hogy sokkal többről van szó, mint az ingyenpénzről. Korábbi kísérletek azt mutatták, hogy az UBI-t kapó emberek stressz- és táplálkozási szokásai jelentősen javultak.

Az iskolalátogatási arány is magasabb volt, és a helyi közösségekben is több pénzt költöttek. A pártolók szerint ezen a felül a feltétel nélküli alapjövedelemben valószínűleg kevésbé lesz bürokratikus, mint a rászorultsági alapú társadalombiztosítás.

Forrás: TimeOut

A figyelmetekbe ajánljuk