Kétszer is elesett, de elsőként futott le robot 5 kilométert

Kétszer is elesett, de elsőként futott le robot 5 kilométert

A robot lényegében csak lábakból áll.


Egyszerre bámulatos és ijesztő is figyelni Cassie-t, az első kétlábú robotot, aminek sikerült egyben lefutnia 5 kilométert. Ráadásul nem is rossz idővel: 53 perc és 3 másodperc alatt ért célba, amely nagyjából egy kezdő futó ideje is lehetne.

Azért nem ment minden zökkenőmentesen, hiszen Cassie kétszer is elesett, ami miatt újra kellett indítani a kütyüt.

Cassie egyébként nem lehet ismeretlen, mivel az Oregon Állami Egyetem által megtervezett és az Agility Robotics egy régebbi darabja, amelyet még 2009 és 2016 között fejlesztettek. Azóta már „átvette a helyét" Digit nevű utódja; mégis Cassie futotta le az 5 kilométert – ezzel is fejlesztve a mozgástechnikáját.

Mindez azt is eredményezheti a szakértők szerint, hogy a jövőben egyre több kétlábú robottal találkozhatunk.

(TechCrunch)


A figyelmetekbe ajánljuk