Vidámpark után múzeumot is nyit a Nintendo

Vidámpark után múzeumot is nyit a Nintendo

A cég már jócskán benne van a korban, kijárt már nekik.

Múzeumot nyit Japánban a Nintendo. A cég szerdai bejelentése szerint az intézményben a gyártó játékai és történelme kerül bemutatásra, amelynek egy használaton kívüli kiotói gyárépület ad majd otthont.

A Nintendo Gallery, ahol „a történelmi termékeket kiállítják", 2024 tavaszára készülhet el. A közlemény nem sok részletet árult el arról, hogy a Super Mariót is kifejlesztő cég mi mindennel várja majd a rajongókat.

Annyit tudni, hogy a múzeumot a kiotói prefektúra Udzsi városában 1969-ben épült gyárban rendezik be, ahol nyugati játékkártyákat és a japán hanafuda nevű kártyát kezdték el gyártani. Ugyanitt javították a videojátékok konzoljait is, de 2016-ban máshová költöztették az üzemet, és a Nintendo azóta ötletel, hogy mire használhatná a telephelyet.

Nintendo

A cég 1889 óta készít hanafudát, első otthoni videojátékát, a TV Game 15-öt és a TV Game 6-ot 1977-ben dobta piacra. A Super Mario 1985-től kapható, két évvel később a Nintendo elkezdte árusítani játékkonzolját. Ahogy mi is beszámoltunk róla, az első vidámparkjuk márciusban már megnyílt Oszakában.

(MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk