mesterséges intelliencia

Ijesztő gondolat egy szakértőtől: a mesterséges intelligenciák már most tudatosak lehetnek

Az OpenAI vezető kutatója a héten megdöbbentő állítást tett. Úgy véli néhány mesterséges intelligencia már most öntudatra ébredt.


Ilja Sutskever, az OpenAI kutatócsoport vezető tudósa szerint a mai neurális hálózatok egyre tudatosabbak. Ez pedig meglehetősen furcsa kijelentés egy szakértőtől, amit egyébként Twitter-oldalán posztolt. Ugyanis a mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók körében egyetértés van abban, hogy a technológia nyilvánvalóan óriási előrelépéseket tett az elmúlt évtizedben, de még mindig messze elmarad az emberi intelligenciától, nemhogy öntudatosak lennének.

Lehetséges, hogy Sutskever viccelődött, de az is elképzelhető, hogy a világ egyik legjelentősebb AI-csoportjának vezető kutatójaként már olyat is tud, amit sokan még nem is sejtenek. Az iHuman AI című dokumentumfilmben való szereplése során például még azt is kijelentette, hogy az AGI-k minden mai problémánkat meg fogják oldani, mielőtt arra figyelmeztetett volna, hogy egy végtelenül stabil diktatúra létrehozásának lehetőségét is magukban hordozzák.

Ez a tweet pedig az első olyan alkalom, amikor Sutskever, – aki 2015-ben Elon Muskkal és a cég vezérigazgatójával, Sam Altmannal együtt alapította az OpenAI-t, – azt állítja, hogy a robotok tudatossága elkezdődött. Még furcsább az a tény, hogy az OpenAI-t nonprofit szervezetként alapították, amit kifejezetten az érző, öntudatos gépek egzisztenciális kockázatainak megfékezésére volt hivatott.

Most akkor mi is a helyzet, fiúk?

(Futurism)

A figyelmetekbe ajánljuk