AdventBazilika 2020
AdventBazilika 2020

Egy gyertya maradt meggyújtatlan a Szent István Bazilika előtt

Tegnap meggyújtották a harmadik gyertyát is az idei AdventBazilikán. Előtte az esemény Facebook-oldalán videóban idézte fel a második gyertyagyújtás legszebb pillanatait.


Bár az idén éppen 10 éves AdventBazilikát a járványhelyzet miatt nem a megszokott módon rendezték meg, a szervezőknek hála, digitális formában mégis ellátogathatunk a Szent István térhez.

Az rendezvény egyik kezdeményezésének célja is az, hogy a személyes találkozást ugyan nélkülözve, mégis együtt, közösségé formálódva éljük át a karácsonyi ünnepkör bizakodással és reménnyel teli várakozásának szakaszát. Részben ezért is alakult ki egy ritkán látott összefogás a rászorulók megsegítésére:

a tavaly Európa legszebb karácsonyi vásárának választott AdventBazilika harmincmillió forinttal támogatta a nehéz helyzetbe került hazai kézműves vállalkozókat, akik idén nem lehetnek ott az eseményen.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedig óriási fényfüzér-installáció formájában rakta ki a 1353-as adományvonal számait, amihez Kovács Koko István jószolgálati nagykövet, Wolf Kati, Rátonyi Kriszta és Katus Attila és még sokan mások is csatlakoztak.

A tegnapi gyertyagyújtást a szervezők Facebookon közvetítették élőben, ahol rengeteg más online programmal is találkozhatunk, akárcsak az AdventBazilika weboldalán.

Advent Bazilika gyertyagyújtás

Az AdventBazilika létrejöttét támogatta:

    • a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.;
    • a Szerencsejáték Zrt.;
    • a HungaroControl Zrt.;
    • a MVM Partner Zrt.;
    • a Antenna Hungária Zrt.;
    • a E.ON Zrt.;
    • a Land Rover;
    • a Jaguár;
    • és a Raiffeisen Bank Zrt.

A figyelmetekbe ajánljuk