Intim csendéletek: GaHee Park művészete

„Vadat és halat, s mi jó falat” – Arany János walesi bárdjai is megirigyelnék GaHee Park csendéleteinek kínálatát: tarka virágok, zamatosnak tűnő gyümölcsök, változatos formájú halak, tengeri herkentyűk, hívogató italok, és mindezek hátterében vagy előterében szétcsúszott (arcú) nők sokat sejtető pózokban, fedetlen testrészekkel – van itt minden. Ám a szereplőknél és a kompozícióknál is meglepőbb (vagy éppen, hogy magától értetődő), hogy a festmények egy konzervatív, katolikus családban felnőtt művész munkái, aki számára a szexualitás felfedezése és egyáltalán emlegetése is tabunak számított – nemcsak a családjában, hanem a társadalom szélesebb rétegeiben is.

Park 1985-ben született Szöulban. Gyerekként minden vasárnap templomba járt, reggelente orgonán játszott, és gyakran fordult meg bibliaolvasó körökben. Ha azonban valaki belelapozott volna akkori füzeteibe, szexuális töltetű képekre bukkan: így élte ki a lázadását – akkor még a rendszeren belül. Koreában, a húszas éveiben kezdte el a művészeti iskolát, de úgy érezte, szülőföldjén mint nő művészként nem tud kiteljesedni. Ezért úgy döntött, hogy országot és kontinenst vált: először Philadelphiában, később New Yorkban folytatta tanulmányait. Végül Montréalban telepedett le.

Az Egyesült Államok légköre felszabadítóan hatott rá, és teret adott a női testtel, a nemi szerepekkel, az élvezettel és az erotikával kapcsolatos előítéletek megkérdőjelezésének, újragondolásának és lebontásának a művészetén keresztül. „Szellemileg még mindig sokszor úgy érzem, mintha Koreában élnék – annak ellenére, hogy már húsz éve elköltöztem onnan” – vallja be a művész, nem annyira az értékeket és pozitívumokat, sokkal inkább a múltjából hozott traumákat kiemelve. „Büszke vagyok magamra, hogy túléltem a koreai létet kamaszként és fiatal nőként.”

Bár GaHee Park festményein első ránézésre nem látunk koreai hatásokat vagy elemeket, a művész gondolkodásmódját nagyban befolyásolták gyerekkori élményei, valamint az elmúlt húsz év tapasztalatai az Egyesült Államokban és Kanadában élő koreai nőként. „Valószínűleg az alkotásaim humoros és szatirikus vonásainak nagy része ebből a látásmódból ered.”

Csendéleteinek tárgyai és szereplői egyfajta rendezett káosz érzetét keltik. A váratlan helyeken felbukkanó szemek, ujjak és mellek, az ismeretlenül is ismerős jelenetek és részletek, a szokatlan képzettársítások és torz perspektívák könnyen megmosolyogtathatják a szemlélőt. A festményeken felbukkannak olyan szereplők is, akik közvetlenebb módon kapcsolódnak a művész múltjához. A halakat például Park régi ismerősként üdvözli, a nagymamája ugyanis friss halat árult egy koreai piacon. Kislányként sok időt töltött (főként már nem élő) halak és tengeri herkentyűk közelében, emiatt szívesen ábrázolja őket.

Személyes élményei és mondanivalója mellett a művész arra biztatja a közönségét, vagyis jelen esetben bennünket, hogy a látottak alapján rakjuk össze saját történetünket egy-egy kép kapcsán. Az otthonra emlékeztető intim tér, az ablakon vagy függönyön bekukucskáló tekintet gyakran erotikus töltetű jelenetekre lát rá, ami a leskelődés, voyeurizmus kíváncsisággal elegy diszkomfortérzését kelti. Ezzel a bevonódással egyszerre válunk megfigyelővé és résztvevővé a titokzatos, szimbólumokkal és vágyakkal teli univerzumban. És mit látnánk, ha a festményei által létrehozott terek és szobák után GaHee Park otthonába is beleshetnénk? Ha a reggeli órákban néznénk be az ablakán, könnyen lehet, hogy éppen fekvőtámaszozás közben pillantanánk meg a művésznőt, aki reggel hétkor kel, és edzéssel kezdi a napját – mivel egy átlagos napon közel tíz órán át felemelve tartja a kezét festés közben, ezért erősítenie kell, ha bírni szeretné a tempót.

Szöveg: Pellek-Szakszon Réka

A teljes cikket és a művésszel készült miniinterjút keressétek a Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.