Óriások borotvája: barangolás a Feröer-szigeteken
Mi Feröer? A természetrajongók paradicsoma, az elemek formálta táj és egy elszánt emberi közösség találkozópontja meredek sziklákon fészkelő madarakkal, mélykék fjordokkal, széljárta legelőkkel. Hangos a csend, szinte érintetlen a környezet, és minden kanyarban meglepetés várja az utazót. De egy birka mindenképpen.
„Nálatok mindenki ismer mindenkit?” A fenti kérdés néhány éve sztenderd felvetés volt a Dán Királysághoz tartozó, 1948 óta széles körű autonómiával rendelkező Feröer-szigetek kapcsán. Az Atlanti-óceán északi részén, Norvégia, Skócia és Izland háromszögében fekvő 18 szigeten 55 ezer ember él, ami – nagyjából – Eger lakosságának felel meg. A különféle utazási platformokon időről időre előkerült a téma, a feröeriek pedig bámulatos szívósággal, hosszabb-rövidebb kommentekben felelgettek, gyakran egyes szám első személyben: „Nem, én nem ismerek mindenkit a szigeteken, és ahogy feljebb olvastam, Anne, a szomszédom sem. És bálnára sem vadászok. Anne sem.” Az abszurd kérdést az ismeretlenség hívta viszszatérően elő. Miközben a kétezres évek elején Izland már közkedvelt utazási célpont volt, Feröer apró fehér foltok halmaza maradt az óceánon, és leginkább az ottani folklórhoz tartozó bálna- vagy delfinmészárlással került be a hírekbe. 2024-re azonban arányait tekintve csúcsdesztinációvá vált – habár a megközelíthetőségét illetően változatlanul korlátozottak a lehetőségek.
Feröer varázsa durvaságukban is káprázatos tájai, óriások borotváinak tűnő sziklái mellett éppen egzotikus, vadregényes ismeretlenségében rejlik. A helyiek korábban minimális energiát fektettek önmaguk reklámozásába és a turizmus fejlesztésébe, amiben az ég is masszív szerepet játszott. „Ha nem tetszik az időjárás, várj még öt percet” – szól a feröeri mondás, ami pontosan arra utal, ami elsőre az eszünkbe jut róla: az időjárás kiszámíthatatlansága. Csak az biztos, hogy az ég inkább előbb, mint utóbb beborul, aztán az eső sem várat sokat magára (évente körülbelül 300 napon esik), amely fantasztikusan kibogozhatatlan csomókba sodorja-gubancolja a szigeteken félig vadon élő 70 ezer juh szőrét. Feröeri nyelven feröer azt jelenti: juh. Ennek fényében nem meglepő, hogy a szigetek legrégebbi fennmaradt írásos dokumentumának is köze van a húsáért és gyapjáért tenyésztett négylábúhoz.
A Juhok levele törvénygyűjtemény (1298) szabályozta többek között a kártérítés mértékét, amelyet akkor kellett fizetni, ha valaki hagyta, hogy a kutyája megkergesse egy másik gazda birkáit, vagy szándékosan vadjuhot hajtott egy másik pásztor nyájába. Arra is a birkalelet adott végül magyarázatot, mióta lehet lakott a szigetcsoport.
Évszázadokon át tartotta magát az az északi sagákban is megénekelt nézet, miszerint az első telepesek főként norvég vikingek lehettek, akik a Vikingek című sorozatból is ismert Széphajú Harald zsarnoki uralma elől menekültek ide a 10. század elején. Habár ismertek voltak más, korábbi források és leírások Feröerre emlékeztető jellegzetességekkel, a „részeges ír szerzetesek fantáziálását” sokáig és sokan egyből elvetették, hiszen az csupán a „részeges ír szerzetesek fantáziálása”.
Ezzel szemben a Brit-szigeteken élők már korábban is építettek olyan hajókat, amelyek képesek lehettek a 200 mérföldes óceáni út megtételére – tehát az ír és skót területekről érkező szerzetesek megelőzhették az északiakat. Erre utalt az is, hogy a vikingek, akik a Feröer nevet adták a földcsoportnak, már juhokra bukkantak itt, márpedig a juhok nem őshonosak a szigeteken. A vitában 2021-ben értek el teljes áttörést a norvég vonulatban kételkedők: a régészeti vizsgálatok során 4–6. századi településnyomokat és birka-DNS-t találtak, utóbbi az 500-as évekre datálható. Nos, egy rejtély kipipálva – de van még legalább száz másik.
Szerző: Lipcsei Árpád
A teljes cikket (benne 15 topélménnyel, amelyek feledhetetlenné tehetik az utazást) keressétek a Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
Olvasd el ezt is!