Megújulással és bővítéssel zárja az évet a Dr. Rose Magánkórház (x)
Dr. Rose Magánkórház

Megújulással és bővítéssel zárja az évet a Dr. Rose Magánkórház (x)

Egyre több szolgáltatás, valamint egyre kényelmesebb környezet segíti a gyógyulást a Dr. Rose Magánkórházban.



A Dr. Rose Magánkórház 2023. december 6-án rendezte évzáró fogadását partnerei számára Széchényi téri épületében. A fogadás a kórház 8. emeleti, frissen felújított ügyfélterében zajlott, ahonnan a vendégek kivételes kilátást élvezhettek Budapest dunai panorámájára. Az eseményen az idei év során végrehajtott jelentős fejlesztések bemutatására került sor. A fogadáson Dr. Papik Kornél, a kórház ügyvezető igazgatója, és Prof. Dr. Hangody László orvosigazgató tartott előadást, ahol részletesen ismertették a magánkórház újításait és a szakmai munka kiváló minőségét.

A Dr. Rose Magánkórház megújult várója

Dr. Rose Magánkórház

Az utóbbi egy év kétségtelen gazdasági nehézségei ellenére a főváros szívében, a 2007-ben megnyitott Dr. Rose Magánkórház folytatni tudta az 5 évvel ezelőtti tulajdonosváltáskor megkezdett fejlődését.

Mind a páciensek száma, mind az árbevétel továbbra is növekszik, 2023-ban több mint 20 000 pácienst látnak el, közel 200 000 vizsgálatot végeznek, a műtétek száma pedig év végéig eléri a 3000-et.

Az idei árbevétel megközelíti a 7 milliárd forintot, ami 20%-os emelkedést jelent a tavalyi év árbevételéhez képest. Az előző évi 30%-os emelkedéstől ez elmarad, de a jelenlegi gazdasági helyzetben a 2023-as eredmény kimagaslónak számít.

Prof. Dr. Hangody László orvosigazgató kiemelte:

Az ortopédiai, sebészeti, szülészeti, urológiai és plasztikai műtétek száma stabilan növekszik, e mellett kórházunk képességei az elmúlt időszakban jelentősen bővültek – mind ez lehetővé teszi számunkra egyre komolyabb beavatkozások elvégzését. A mozgásszervi sebészeti tevékenységen belül az eddigi kiterjedt endoprotetikai, artroszkópos és sportsebészeti repertoár kiegészült a bonyolultabb revíziós protetikával, legújabb porcfelszínképzési technikákkal és szalagsebészeti eljárásokkal. Ezek a műtétek természetesen nagyobb odafigyelést, adott esetekben pedig hosszabb ápolási időt igényelnek, különösen a hosszabb és összetettebb beavatkozások esetében. Ez azt jelenti, hogy a betegeinknek több időt kell a kórházban tölteniük a teljes felépülés érdekében. Ennek kapcsán és a növekvő műtéti szám miatt szükségessé vált az ágykapacitásunk növelése, hogy minden betegünknek megfelelő ellátást tudjunk biztosítani.

A Dr. Rose Magánkórház Buda névre keresztelt szobája

Dr. Rose Magánkórház

Dr. Papik Kornél ügyvezető igazgató így foglalta össze az elmúlt év kiemelt fejlesztéseit:

  • fekvőbeteg-ellátás fejlesztése: „5. emeleti fekvőbeteg részlegünk 8 új ággyal bővült, az új szobák mindegyike a legmodernebb kórházi felszereléssel és lenyűgöző budapesti kilátással rendelkezik. A belsőépítészeti koncepció során az inspirációt a csodálatos panoráma és a város adta: a szobák három stílusban kerültek kialakításra Buda, Pest és Duna fantázianevekkel, melyekben a budai hegyek, Pest eklektikája, illetve a Duna kékje köszön vissza.”
  • ügyféltér bővítése: „8. emeleti ügyfélterünk kibővítésével megháromszoroztuk a váróterek méretét, ezzel még kényelmesebb környezetet biztosítva az ügyfeleink számára. A Dr. Rose mindig is nagy hangsúlyt fektetett az elegáns kialakítású ügyfélterekre, amelyeket kifejezetten a páciensek nyugalmának és kényelmének érdekében alakítottunk ki. Az ügyfélfogadás terén a diszkréció és a személyre szabott figyelem az elsődleges prioritások közé tartozik. Pácienseink nyugodt és kényelmes környezetben várakozhatnak, ami jelentősen hozzájárul a vizit előtti szorongás csökkentéséhez. Emellett fontosnak tartjuk, hogy a pácienseink a kórházba érkezve azonnal érezzék, hogy itt minden a gondoskodás és támogatás jegyében történik.”
  • digitális ügyfélregisztrációs rendszer bevezetése: „Az új digitális ügyfélregisztrációs rendszerünk az ügyfelek számára lehetővé teszi az előzetes online, illetve a helyszíni tabletes regisztrációt, ezzel még gyorsabbá és diszkrétebbé téve az ügyintézést. A számos folyamatfejlesztés és a további korszerű informatikai megoldások is az ügyfelek pontos kiszolgálását és tájékoztatását szolgálják a hatékonyság növelés mellett. A Dr. Rose Magánkórházban ma már teljes körű elektronikus ügyintézést tudunk biztosítani az ügyfeleink számára az előjegyzéstől az előregisztráción keresztül a titkosított lelet-, kép- és számlaküldésig vagy az online fizetési megoldásokig. Igyekszünk egyre papírmentesebbé tenni a működésünket, ezért a hagyományos, papír alapú adminisztrációt elektronikus aláírási megoldásokkal és e-regisztrációval váltottuk fel.

A figyelmetekbe ajánljuk