Latabár Kálmán: aki minden fellépésére úgy készült, mintha az utolsó lenne
1970-ben pontosan ezen a napon hunyt el Latabár Kálmán, minden idők egyik legnagyobb magyar komikusa. Egyedi humorának és kivételes művészi fegyelmének köszönhetően a mai napig ezrek rajonganak érte.

1902. november 24-én Kecskeméten látta meg a napvilágot, a legendás színészdinasztiában: dédapja, Latabár Endre Magyarország egyik legismertebb színésze, színész-pedagógusa és színigazgatója volt. A fiatal Kálmánnak szinte nem volt választása, művészvér csörgedezett az ereiben, így ő is színésznek állt. 1921-ben végzett Rákosi Szidi színésziskolájában, 1923-ban szerződtette táncos-komikusként a Fővárosi Operettszínház, ám pár év múlva ott hagyta és a testvérével, Árpáddal turnézni indultak.

1928-1931 között külföldön léptek fel zenés artistaszámokkal, a kritikusok már akkor a legnagyobbakhoz, Buster Keatonhoz és Charlie Chaplinhez hasonlították őket. Max Reinhardt, osztrák- amerikai színész Európa fiatal színésznemzedéke legjobbjainak tartotta a testvérpárt, akikre világkarrier várt, azonban ők mégis hazajöttek, mert Magyarországon akartak színművészek lenni.

Latabár a fővárosi színházakban szerződött: játszott a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Pesti Színházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, majd 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínház tagja volt. Máig emlékezeteset alakított mint Mujkó (Huszka: Gül Baba), Meneláosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér). Egyedülálló humorú, kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Népszerűségét csak fokozta méltatlankodó hanghordozása, és félszeg, ügyetlen mozgása.

Filmezni 1937-ben kezdett, itt is kamatoztatta egyedülálló tehetségét. Néhány emlékezetes alkotás, amelyben szerepelt:Egy bolond százat csinál (1942), Egy szoknya, egy nadrág (1942), Mágnás Miska (1948).

Személye miatt ezek a filmek annyira időtállóak, hogy még ma is próbára teszik a rekeszizmokat. Az emigráns magyarok is számtalanszor hívták vendégszereplésre, szinte minden földrészen megfordult. Az Egyesült Államokban például egy apró léggömbbel a kezében lépett a színpadra:

„Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt"

– mondta, és kiengedte a lufi tartalmát. Ám a közönség ezúttal nem a nevetéstől könnyezett.

Minden szerepére úgy készült, mint az első fellépésére és mintha utoljára lépne a közönség elé. Méltó folytatója volt a dédapa által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, és ha komédiázásán felszabadultan nevetnek. Képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot megteremteni a nézők millióival.


Forrás: MTI


A figyelmetekbe ajánljuk