Denis–S/Shutterstock
június 02., 2025  ●  Kultúra  ●  Hamu és Gyémánt

4000 éve adhatták fel a világ első házi feladatát

A manapság az iskolákban bevett gyakorlatnak számító házi feladat korántsem mondható modern találmánynak, ugyanis egészen a babiloni társadalom idejére, közel négyezer évre vezethető vissza. Egy tudományos YouTube-csatorna friss videójából megtudhatjuk, hogy milyen matekleckével kellett megbirkózniuk az akkori gyerekeknek.

A tudománnyal foglalkozó Toby Hendy YouTube-videójában egy ókori agyagtáblán olvasható feladványon keresztül mutat be egy közel négyezer éves matematikai házi feladatot. A videóban elárulja, hogy a matek már abban az időben is a legkevésbé népszerű tantárgyak közé tartozott a gyerekek körében még annak ellenére is, hogy a babiloni társadalom rendkívül fejlett matematikai tudással rendelkezett. Ezt bizonyítják az agyagtáblára vésett feladatok is, amiket a szakértő a videóban lépésről lépésre old meg.

Ami első ránézésre furcsa lehet, az az, hogy akkoriban nem tízes, hanem hatvanas alapú számrendszerben dolgoztak – ami egyébként a jóval később megjelenő, modern matematika előfutárának mondható.

A Hendy által bemutatott ókori feladatok annak idején az édubbáknak, azaz a sumér írnokiskolák tanulóinak szóltak, akik nemcsak az ősi írást, hanem a matematika tanulmányát is elsajátíthatták. Belőlük lettek később a hivatásos írnokok, ami az egyik legfontosabb pozíciónak számított a korban a birodalom megfelelő működése szempontjából, egészen a Kr. e. 6. századig.

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!