Anna Bagenholm
A svéd Anna Bagenholm ortopéd sebésznek készült a norvég narviki kórházban. 1999. május 27-én, munka után a közeli Kjölen-hegységbe indult síelni. Két kollégája kíséretében Bagenholm napja jónak indult, de egyszer csak elvesztette uralmát a sílécek felett, és egy befagyott patakba zuhant. A jég megrepedt, és a teste elmerült a fagyos vízben.
Kollégái megpróbálták kihúzni, de nem sikerült.
Segítséget hívtak, de ekkor Bagenholm már több mint 80 perce volt a víz alatt (szerencséjére sikerült egy légzsákot találnia a jég alatt). A testhőmérséklete egészen 13,7 Celsius-fokra hűlt, ráadásul szívverése se volt 40 perc után.
Végül sikerült kimenteni, majd az egyetemi kórházba szállították. Az elektrokardiogram egyenes vonalat mutatott, semmilyen életjele nem volt, de Dr. Mads Gilbert, az ügyeletes orvos nem volt hajlandó halottnak nyilvánítani, amíg nem melegszik fel.
A műtőbe vitték, ahol egy 100 orvosból és ápolóból álló csapat kilenc órán át váltott műszakban dolgozott, és végül megmentették az életét. Miután 35 napot töltött lélegeztetőgépen, Bagenholm végül felébredt, de nyaktól lefelé lebénult. A bénulásból felépült, és 1999 októberében visszatért a munkába.
Az eset ritkaságát jól mutatja, hogy Bagenholm volt az egyik legalacsonyabb testhőmérsékletű ember, amelyet hipotermiába került embernél valaha is feljegyeztek
Juliane Koepcke
Juliane Koepcke 2013-ban
Getty Images
Juliane Koepcke 1971. december 23-án érettségizett. Annak ellenére, hogy édesanyja december 19-én vagy 20-án akart repülni, ragaszkodott hozzá, hogy a bizonyítványosztásig maradjanak. Édesanyja beleegyezett, hogy tovább maradjon, és lefoglalta a LANSA 508-as járatot szentestére, mivel minden más járat foglalt volt már.
A repülésük során a repülőgépbe villám csapott, amely körülbelül 3200 méterrel a föld felett szétesett. Juliane az üléséhez volt szíjazva, amikor kiesett a gépből, ami segített neki túlélni a becsapódást. Csodával határos módon csak a kulcscsontja tört el, illetve néhány vágás volt a lábán és a kezén – de valamelyest tudott járni.
Egy zacskó édességet talált, ami a túlélését is jelentette. Talált egy folyót, ami végül emberekhez vezette.11 napig egyedül bolyongott a dzsungelben, végül helyi halászok mentették meg, akik visszavitték a falujukba. Másnap repülővel szállították kórházba.
Juliane újra találkozott az apjával, és miután felépült a sérüléseiből, a mentőcsapatokat a baleset helyszínére vezette, ahol kiderült, hogy az édesanyja meghalt a repülőgép-szerencsétlenségben.
Jim Wickwire
Jim Wickwire-nek 1975-ben, a K2 megmászására tett első kísérletében nem sikerült 6700 méter fölé másznia. Három évvel később Louis Reichardttal újra nekivágott az expedíciónak, és 1978. szeptember 6-án elérte a csúcsot.
A K2-t nem véletlen tartják az egyik leghalálosabb hegynek: itt a második legmagasabb halálos balesetek száma, ráadásul a világ legmagasabb hegyei közé tartozik.
A statisztikák alapján minden négy emberből, aki feljutott a csúcsra, egy meghalt a feljutás közben.
Miután a csúcson fényképeket készített, Wickwire gyorsan megkezdte az ereszkedést, mivel oxigén és fejlámpa nélkül mászott. Kezdett sötétedni, mire Wickwire úgy döntött, hogy az éjszakát ott tölti, ahol a sötétedés érte.
A dolgát nehezítette, hogy volt nála sátor, hálózsák és víz sem. A gáztűzhelye elfogyott, és az egyetlen védelme egy vékony nejlonzsák volt. Ezzel valamennyire sikerült megvédenie magát a jéghideg széltől, és valahogy átvészelte az éjszakát.
Másnap reggel vették észre, hogy ramaty állapotban tart lefele a hegyről, és azonnal kórházba szállították. Wickwire tüdőgyulladást kapott és vérrögök keletkeztek a tüdejében. Megoperálták, elvesztette a lábujjainak egy részét, de valahogy sikerült túlélnie a jéghideg hegyen.
Anatoli Bugorski
Anatoli Bugorski az oroszországi Protvinóban működő Nagyenergiás Fizikai Intézet kutatója volt. A Szovjetunió legnagyobb részecskegyorsítójával, az U7-es szinkrotronnal dolgozott. 1978. július 13-án Anatoli felfedezett egy meghibásodást a berendezésben, amit próbált megjavítani, de hirtelen minden biztonsági mechanizmus meghibásodott.
A fején 76 GeV energiájú protonnyaláb ment keresztül. A sugár a tarkóján keresztül hatolt be a fejébe, és az orra bal oldalán keresztül távozott. Bemenetkor 200 ezer, kimenetkor 300 ezer rad sugárdózis érte.
Ez lényegében a biztos halált jelentette, hiszen már 500 fölötti sugárzás is halálos dózisnak számít.
Az orvosok is csak pár hetet jósoltak neki. A következő napokban Bugorski arcának bal oldala feldagadt, és a bőre hámlani kezdett. Bugorskit egy moszkvai klinikára szállították, ahol minden esély ellenére életben maradt. Arca bal oldala lebénult, és a fülére elvesztette a hallását, de továbbra is részecskefizikusként dolgozott, és végül megszerezte a doktori címét.
Anatoli Bugorski egyébként ma is él, 80 éves, és a sugárzást ért bal arca lényegében ránctalan maradt.
Tim Lancaster
1990. június 10-én a British Airways 5390-es járata sikeresen felszállt a birminghami repülőtérről. A járat felemelkedett és elérte a hétezer méteres magasságot, amikor egy hangos csattanás hallatszott, amikor Nigel Ogden légiutas-kísérő belépett a pilótafülkébe.
A robbanásszerű dekompresszió miatt a hat szélvédőből kettő összetört, Tim Lancaster pilótát pedig kiszívta a gépből a légnyomáskülönbség.
Nigel Ogden odarohant és megragadta a pilóta lábát, miközben Alastair Atchison másodpilóta kényszerleszállást kezdett. Atchison megpróbált kapcsolatba lépni a légiforgalmi irányítással, ahol engedélyezték a leszállást a a southamptoni repülőtéren.
Lancaster jobb kar- és csuklótörést, súlyos fagyási sérüléseket és zúzódásokat szenvedett, míg Ogdennek kificamodott a válla, megsérült a szeme, és fagyási sérüléseket szenvedett az arcán.
A vizsgálat során kiderült, hogy a szélvédőt mindössze 27 órával a felszállás előtt szerelték be, és a felhasznált csavarok átmérője rövidebb volt a szabványosnál. Ez okozta a szélvédő szétszakadását, mivel a csavarok nem bírták elviselni a pilótafülke és a külső légkör közötti légnyomáskülönbséget.
(Forrás)
