Sarolta hercegnő.
Amióta 2015-ben megszületett, Sarolta hercegnő többször is a címlapokra került, akár a jellegzetes pimaszságával, akár azzal, hogy mennyire szeret felöltözni és táncolni a kedvenc dalára.

A most hatéves kislány rajongóinak az is feltűnt, hogy Sarolta II. Erzsébet gyermekkori fotói alapján kifejezetten hasonlít a királynőre. A szülei állítólag azt is fontolóra vették, hogy Saroltát a dédnagymamája után nevezzék el.

A Channel 5 új dokumentumfilmje, a Secrets of the Royal Palaces (A királyi paloták titkai) a névválasztás történetét is vizsgálja. Úgy tűnik, Katalin és Vilmos a biztonsági okok miatt döntöttek úgy, hogy lányuk keresztneve nem lesz Erzsébet.

Azt is fontolgatták, hogy néhai nagymamája, Diána hercegné után nevezik el.

Végül a pár úgy érezte, hogy biztonságosabb mindkét nő előtt tisztelegni Sarolta második és harmadik nevével, így a kislányt Sarolta Erzsébet Diána Mountbatten-Windsornak keresztelték.

A Channel 5 dokumentumfilmjében Richard Kay, a Daily Mail királyi újságírója és rovatvezetője így nyilatkozott:

Szerintem [Vilmos] nagyon bölcsen döntött, hogy nem az édesanyja nevét adta Sarolta első keresztnevének. Mindent, amit tesz és mond, hozzá hasonlították volna. Ettől függetlenül azzal, hogy Diána a középső neve, azt jelenti, hogy az egykori hercegné még mindig ott van velük.

Sarolta hercegnő mostantól osztozik a középső nevén unokatestvérével, Harry és Meghan lányával, akit Lilibet Diána Mountbatten-Windsornak neveztek el. A Lilibet név egy kedves utalás a királynő keresztnevére, Erzsébetre.

A dokumentumfilmből az is kiderült, hogy Saroltát egy sandringhami kis templomban keresztelték meg, ugyanott, ahol 1961-ben Diánát is megkeresztelték.

Forrás: Marie Claire UK


A figyelmetekbe ajánljuk