A '90-es években berobbanó VHS-korszakra a rendszerváltás utáni Magyarország kulturális bombájaként is lehet tekinteni. Rövid időn belül szinte mindenkinél lapult egy VHS-lejátszó, a videótékáknak köszönhetően pedig olyan filmekkel lehetett találkozni, amikkel előtte csak elvétve. A több száz téka közül is kiemelkedett a budapesti Odeon-hálózat, amely rövid időn belül kultikus helyszínné nőtte ki magát. Az Odeon sokáig megállíthatatlannak tűnt, de ahogy a többi kölcsönzőt, úgy őket is utolérte a technológia, hiába húzták a végsőkig. Az utolsó Odeon bezárásával lehet ugyan egy korszak lezárult, de azért nem teljesen: még mindig vannak, akik nem mondanak le a videókölcsönzés élményéről.
Még most is fel tudom idézni a kiskunhalasi videótékás azonosítószámom (184), ahogy azt is, amikor először engedett el anyám 8 évesen a szomszédos kölcsönzőbe, hogy ezt aztán az osztálytársaim orra alá dörgölhessem– mint kiderült, csak azért mehettem, mert nem kellett átkelnem egyetlen úttesten sem.
A gyerekkorom még éppen belecsúszott a videókazetták és a DVD-k átmenetébe, így kellemes nosztalgiával tölt el mindkét korszak. Még úgy is, hogy a saját élményeim annyiból álltak, hogy bementem, kikértem egy filmet, majd eljöttem.
Budapesten egészen más volt a helyzet, különösen az Odeon tékáiban.
Művészfilmekkel a piacon
A ’90-es évek elején már terjedőben voltak az országban videótékák, így nem számított akkora dolognak, amikor az első Odeon megnyitott 1993 decemberében a Hollán Ernő utcában. Sőt: kifejezetten életképtelennek tűnt a koncepció.
Mivel az akkori videókölcsönzőkben a népszerűbb filmeket lehetett kivenni, hiányoztak a piacról a nehezebben beszerezhető, réteg- vagy művészfilmek. Az Odeon-ötlet pedig ezt az űrt töltötte volna be. A cég részben a Budapest Film tulajdonában volt, ami már akkoriban is vetített művészfilmeket, így a beszerzésük is egyszerűbb volt; ettől függetlenül nem sokan hitték, hogy működőképes lehet a dolog.
Rengetegen úgy gondolták, hogy elmebetegek vagyunk. Senki nem fog Ingmar Bergmant nézni VHS-en otthon, magától. Hatalmasat tévedtek
– mesélte Nagy Mariann, az Odeon egykori hálózatvezetője.
Ez is érdekelhet: 6 kihagyhatatlan cikket ajánlunk a Hamu és Gyémánt tavaszi lapszámából
A Hollán Ernő utcai Odeon 1993-ban
Odeon Art Videó Kft.
Az első Odeon kezdetben 13 saját filmmel és néhány piaci beszerzéssel startolt, de a koncepció annyira jól működött, hogy rövid időn belül egész Budapestet behálózták. Végül az ország legnagyobb legnagyobb kölcsönzője és art video forgalmazója lett a hálózat.
A kezdeti 5 alkalmazottból a csúcsidőszakban már nagyjából 50-en dolgoztak a cégnél. Sorra nyíltak a fővárosban az újabb Odeon-tékák: az egykori Duna mozi után a Tabán, a Corvin és Puskin következett.
Bármilyen hangzatos: ez egy klasszikus sikertörténet volt a rendszerváltás utáni Magyarország kulturális életében
– mondta Borsos Erika, az Odeon ügyvezető igazgatója.
A kijelentés valóban nem túlzás: rövid időn belül már országszerte forgalmazták az Odeon által kiadott filmeket. Könyvtárak, iskolák, művelődési házak és más videokölcsönzők is innen szerezték be a ritkább kazettákat és DVD-ket –a szakmában megkerülhetetlen szereplővé nőtték ki magukat.
Később természetesen már nem csak művészfilmek voltak. Borsos szerint a teljes állomány a bezárásig nagyjából 10 ezer DVD-t és 8 ezer VHS-t tett ki. Persze arra mindig kényesen ügyeltek, hogy a saját ízlésüknek is megfeleljenek a filmek többsége – tette hozzá Nagy.
Ebben egyébként mindketten egyetértettek: az Odeon nem lett volna az, ami, ha nem kapják meg azt a szabadságot, amit kevés más munkahely tud felmutatni.
Kölcsönző, társalgó, szellemi műhely
Odeon Art Videó Kft.
Borsos és Nagy is a véletlennek köszönheti, hogy az az Odeonhoz került; a tékásokban egy közös volt: mindenki szerette a filmeket.
Hatalmas ajándék volt ez az életben. Egy csomó renitens ember, aki megtalálta a saját közegét. Mindenki őrült volt valamennyire, de annyira összekapcsolt minket a filmek iránti szeretet, és az Odeonba vetett hitünk, hogy mégis működött. Nem egy munkahely volt, inkább egy helyszín, ahol azt csináltuk, aminek értelmét láttuk
– mondta Nagy.
A tékások mellett a budapesti kölcsönzők is hamar új törzshelyre találtak. A Hollán Ernő utcai tékában kávézó is üzemelt; Nagy szerint sokszor már nem is a filmekért jöttek az emberek, inkább az élményért. „Nem banánosztásról volt szó", ahogy fogalmazott.
A '90-es évek sikere után az Odeon a kétezres években is felszálló ívben volt. Borsos szerint egy zsúfoltabb hétvégén egy nap nagyjából 600-800 VHS is ki-, illetve visszakerült. 12 majom, Kutyaszorítóban és az egyes kazettaszámú Brazil – pár klasszikus a legnépszerűbb filmek közül, amelyekből egy nap akár 10 kópiát is elvittek.
Odeon Art Videó Kft.
Bármilyen furcsán is hangzik, az Odeonban dolgozó tékások ekkoriban Budapest rocksztárjai voltak: az alkalmazottak úton útfélen belebotlottak a kölcsönzőkbe, aki a leváratlanabb helyen ismerték fel őket. Persze ezért meg is dolgoztak.
A legtöbben nem konkrét filmekért jöttek: a filmválasztás a legtöbbször a tékások feladata volt, akiknek nem esett nehezére egy nap több filmet is megnézni, így joggal lehetett bízni abban, hogy mindenkinek megtalálják az igényeinek megfelelő darabot. A felelősség tényleg nagy volt, hiszen ekkoriban közösségi programként is kölcsönözték az egy napra kiadott filmeket, így könnyen el lehetett rontani valakinek az estéjét egy rossz ajánlással.
Az utolsó utáni pillanatig működött
Az első, rövidebb pánikot nem a kétezres években megjelenő DVD-k jelentették, hanem a kereskedelmi tévék. Hamar kiderült azonban, hogy a célközönség eltér, így az Odeon az ezredforduló után is a csúcson maradt. Nagyjából ekkor kezdett el a DVD-korszak is, ami Borsos szerint inkább technológiai és pénzügyi kihívást jelentett.
Jelentősen többe került az előállítása, mint egy VHS-nek. A gyártási költség aránytalanul megnőtt a példányszámhoz képest. Az eddig megszokott kiadási módszereken is változtatni kellett a DVD sérülékenysége miatt, de végül simán vettük az akadályt.
– emlékezett vissza.
A kétezres évek végére azonban már az Odeonosok is érezték, hogy a VHS után a hordozható lemezek napjai is meg vannak számlálva. Ekkoriban jelentek meg a DVD-nél is költségesebb blue-ray lemezek is, de mellé még berobbant a számítógép, az internet és a torrent. A fogyasztói szokások rohamtempóban változtak.
2012-ben aztán elindult a dominó: bezárt az akkor már a filmkölcsönzővel egybenyitott Odeon-Lloyd mozi a Hollán Ernő utcában. Egy ideig élt a remény, hogy a videótéka maradhat, de már 2013-ban átköltöztek a Művész moziba. Ekkoriban már országszerte zártak be a tékák, és mindenki érezte, hogy a filmkölcsönzés az utolsókat rúgja. Ugyan több ötlettel is előálltak az Odeon megmentésére, a bezárások végül elkerülhetetlenek voltak – ezzel együtt pedig a leépítések is, ami különösen nehéz döntés volt az összeszokott, baráti társaságként működő tékás dolgozók miatt.
A ma már archívumként működő videótéka a Művész moziban
Fotó: Csomor Alexander
Az utolsó percig húztuk. Szinte már naponta jöttek a hírek a bezárt videótékákról. Mi végül túléltünk mindenkit, de tisztában voltunk az elkerülhetetlennel. Ezt nem elfogadni olyan volt, mintha gyertyával a kezünkben a villanykörte ellen lázadtunk volna. Végül gyertyáztunk egy darabig
– mondta Nagy.
A Puskin 2012-ben szűnt meg, később az Átriumba elköltöztetett Tabán következett, majd a Corvin, ami egészen 2018-ig kitartott – utóbbiról a Volt egyszer egy téka című film is megemlékezett.
Az akkor már a Művészben lévő téka viszont még talpon marad, és délután 2-től este 10-ig tartó nyitva tartással egészen 2019-ig üzemelt is. Ekkoriban már persze nyilvánvaló volt, hogy üzleti szempontból halálra van ítélve a filmkölcsönzés, ezért már az is nagy teljesítmény volt, hogy eddig „gyertyáztak" az Odeon megmaradt tékásai. Végül a Művész 2019. július 1-től archívummá alakult, az állományt pedig nem bővítették tovább. Ezzel egy korszak lezárult – gondolhatnánk.
Még mindig ég a gyertya
Fotó: Csomor Alexander
Ugyan az állomány archívummá alakult, filmeket kölcsönözni még mindig lehet. A nyitva tartást persze drasztikusan lefaragták – minden pénteken 15:00-tól 18:00-ig –, de még mindig vannak, akik nem mondtak le a videókölcsönzésről.
A riportot készítve több filmkölcsönző is érkezett, akik a nosztalgiafaktor mellett a lényegében elfeledett közös DVD-élményért viszik el a filmeket. A filmletöltést elvből elutasítják, és a sokak számára megkerülhetetlen streamingekért sem rajonganak.
Fotó: Csomor Alexander
Volt olyan is, aki éppen a tinédzser fiát szeretné jobban belevinni a filmek világába, ezért közös filmesteket tartanak – természetesen a péntekenként kikölcsönzött DVD-kkel. A héten éppen Quentin Tarantino és David Lynch volt a menü: Aljas nyolcas, Volt egyszer egy... Hollywood és a Veszett a világ kerül majd a DVD-lejátszóba.
Borsos és Nagy éppen ezt az élményt hiányolja a ma már mindent leuraló streamingek korában, ahol a bőség zavarában akár órákig is böngészhetünk egy-egy film kiválasztásánál, hogy a végén egy algoritmus javaslatára nézzünk meg valamit.
Ha úgy vesszük, volt idő, amikor még a videótékában kellett keresni ezeket az algoritmusokat.
