kurt cobain fekete fehér k

„A fiatalság küldetése a korrupció felelősségre vonása" – 55 éves lenne Kurt Cobain

A Seattle melletti kisvárosból származó Kurt Cobainre a zenetörténet egyik legnagyobb hatású rockzenészeként emlékeznek. Legenda, aki a kilencevenes évek elején a hajthatatlan és lázongó tizenévesek seregét vezényelte a Nirvana páratlan grunge hangulatával, s annak lírai aggályaival. Akkor csak 27 volt, ma pedig az 55. születésnapját ünnepelhetné, ha akkor nem úgy dönt, hogy nélküle boldogabb az élet.


A tökéletes prófécia

Kurt Cobain 1967. február 20-án született a washingtoni Aberdeenben. A boldog és kiegyensúlyozott gyermekkora azonban nem sokáig tartott, hiszen szülei viharos válásakor mindössze kilencéves volt, ami nagyon megviselte.

Emlékszem, szégyelltem magamat, nem tudni, miért. Szégyelltem magam a szüleim miatt. Nem tudtam a barátaimra nézni az iskolában többé, mert kétségbeesetten akartam, hogy egy klasszikus, átlagos családban éljek én is: anya, apa. Akartam azt a biztonságot. A szüleim még jó néhány évig nehezteltek rám ezért.

– vélekedett fiatalkori meggyőződéseiről 1993-ban egy interjúban.

A traumatizáló élményeket zaklatott és dühös tini évek követték. Lelki fájdalmai, gyötrődései pedig zenéjének alaptémájává és katalizátorává váltak. Cobaint már egészen kicsi korától kezdve érdekelte a zene. Akadnak róla régi családi felvételek is, ahol 2-3 évesen, ha még bohóckodva is, de egy gitárral játszik és énekelni próbál.

Első pacsi a végzettel

Jó pár évvel később, a nyolcvanas évek közepén ismerkedett meg a punk rockzenével, ez volt az a bizonyos fordulópont, amely örökre megváltoztatta az életét. Felfedezte a Melvins-t, egy helyi punk rock bandát, és összebarátkozott az egyik taggal, Buzz Osbourne-nal. Osbourne volt az, aki Cobaint még több punkzenekarral és zenésszel hozta kapcsolatba, de az új lehetőségek és a zene varázsa sem terelte el önpusztító szokásaitól. A középiskola során pedig egyre mélyebben beletemetkezett a gondolataiba. Egy mentsvára volt: a marihuána, amelyet az „önkifejezés legkirályabb formájának" tartott. Illuminált állapotban pedig nyilvánvalóan nem jött ki, amúgy is problémás édesanyjával, és értelemszerűen a mostohaapjával sem.

A későbbiekben a Melvins egyik demókazettája eljutott Jonathan Ponemanhez, a seattle-i Sub Pop független lemezkiadóhoz, aki leszerződtette a zenekart, így 1988-ban elkészítették az első kislemezüket, a Love Buzz-t, majd 1989-ben az első albumukat, a Bleach-et. Az album egyedi (és lassan-lassan jellegzetesnek számító) hangzással rendelkezett, amelyben fellelhető a punk rock nyersessége.

Cobain 1984-ben és 1985-ben javarészt nomád életet élt, itt-ott családtagjainál, vagy a barátainál lakott, de megesett, hogy nyilvános intézményekben tért nyugovóra. Mindezt azért, hogy ne kelljen az édesanyja lelkiterrorját elviselnie, hallgatnia, egyszerűen a saját bőrén éreznie. Majd 1985 júliusában letartóztatták rongálásáért, amiért pénzbírságot és felfüggesztett büntetést kapott.

Getty Images

Ebben az időben ismerkedett meg Krist Novoselic basszusgitárossal, és egy Aaron Burckhard nevű helyi dobos is csatlakozott hozzájuk. A fiatal zenekar első nyilvános fellépése pedig 1987-ben volt egy házibuliban.

A végső név: Nirvana

nirvana Dave Grohl,Kurt Cobain Kirst Novoselic

Dave Grohl, Cobain és Kirst Novoselic

Getty Images

1988-tól kezdve Cobain zenei ambíciói egyre erősebbek lettek. Terveket szőtt, dalokat vett fel barátnője, Tracy Marander otthonában, s habár nem volt túl sok pénzük, a megszorítások ellenére is viszonylag boldog életet éltek Olympiában.

Ezzel egyidejűleg az együttesével megállapodtak a Nirvana névben, és egy kis kiadónál megjelentették első számukat, a Love Buzz-t. Nagyjából ugyanebben az időben Burckhardot Chad Channing váltotta a doboknál, és a zenekar lépésről lépésre kezdett előrehaladni és ismertté válni a seattle-i zenei színtéren. 1989-ben a Nirvan végül a kiadta első albumát, a már fentebb is említett Bleach-et, ami a kritikusok körében nem volt túl népszerű. Amit azonban sosem lehetett megkérdőjelezni az Cobain dalszerzői képessége, több volt, mint „csak" egy rockzenész. Az áttörés előtti években pedig már érezni lehetett, hogy a „srácok" valami egészen nagy dobásra készülnek. Interjúk soraiban szegezték nekik ugyanazokat a kérdéseket, minthogy milyen érzés, hogy nemsokára őrült sikeresek lesznek vagy, hogy miért lesznek ők sokkal jobbak, mint elődeik? Óriási nyomás nehezedett rájuk, amit Cobain kifejezetten utált. Már csak azért is, mert nehezen viselte a dicséretet, a hírnévvel növekvő mocskolódást pedig még annál is nehezebben. A körülötte lévő emberek hiperérzékeny természetnek vallották.

1990, a sorsdöntő év. Cobain ekkor ismerkedett meg egy portlandi éjszakai klubban Courtney Love-val, ám romantikus kapcsolat csak később alakult ki kettejük között. A Nirvana ugyanis meglehetősen elfoglalt volt, hiszen ebben az évben lehetőséget kaptak arra is, hogy a Sonic Youth-zal turnézzanak, és különféle változtatások után a Scream zenekar korábbi tagja, Dave Grohl került Channing helyére a dobok mögé. Új időszámítás vette kezdetét.

Gyors felemelkedés

Courtney Love és Cobain

Getty Images

1991-ben a Nirvana leszerződött egy nagy kiadónál, a Geffen Recordsnál, és megjelentette második stúdióalbumát, a ma már legendásnak számító Nevermindot. Hosszú, hosszú évek próbálkozásai, álmodozásai, az áhított siker a Smells Like Teen Spirittel megérkezett. A grunge stílus himnuszává váló dal lett a banda legnagyobb slágere, amelynek köszönhetően az albumuk a No. 1. helyezéseket ért el a zenei toplistákon, és Cobaint korának egyik legnagyobb zsenijévé emelte.

A Smells Like Teen Spiritet a hallgatók és a kritikusok a zene történetének legnagyobb dalai között tartják számon. A Rolling Stone magazin által 2004-ben összeállított Minden idők 500 legjobb dalának listáján a 9. helyen szerepelt. A Guitar World magazin olvasói a 100 legnagyobb gitárszóló listáján a 26. helyre sorolták a dalban szereplő gitárszólót. A Nevermind a Nirvanát világhírnévre juttatta, s ez lett az első alternatív rockalbum, amely széles körű népszerűséget ért el a mainstream közönség körében.

Az együttes népszerűsége tehát az egekbe szökött, szupersztárok lettek, Cobain azonban nem tudta, milyen irányba terelje a zenéjét. Hiszen a művészetét a berendezkedésellenességhez köthető érzelmekre építette, s kezdte úgy érezni, hogy elveszíti az irányítást a jövője felett. Heroint kezdett használni, hogy enyhítse a stresszt és néhány egészségügyi problémáját. Ugyanis köztudottan súlyos gyomorproblémái voltak, amelyek egy idő után elviselhetetlenné váltak számára.

A Nevermind megjelenése előtt újra kapcsolatba került Courtney Love-val, aki akkoriban a Hole zenekar frontembere volt. Egymásba szerettek, és 1992 februárjában összeházasodtak, majd augusztusban megszületett a lányuk, Frances Bean.

A sztárpár kapcsolata azonban nem volt zökkenőmentes, mivel mindketten erős drogfogyasztók voltak. Egy alkalommal még a gyámhatóság is közbelépett és azzal fenyegetőzött, hogy elveszik tőlük a lányukat, miután Love Vanity Fair-interjúja napvilágot látott, amelyben aaról lehetett olvasni, hogy heroint lőtt be, miközben terhes volt. A nehéz és költséges bírósági csatározás után a párnak sikerült egyben tartani a családot. De sajnos nem a csak a kábítószerek jelentették az egyetlen problémát a házasságukban. Rendszeresen veszekedtek, sokszor annyira elfajult kettejük között a vita, hogy seattle-i rendőrségnek kellett feloszlatnia az erőszakos civakodást. Egy alkalommal Cobain fegyverei miatt veszekedtek, amelynek következtében a hatóság elkobozta azokat, valamint letartóztatták őt felesége bántalmazásáért.

Hello, hello, hello, how low...

1993. november 18., MTV Unplugged in New York

Getty Images

Miközben Cobain személyes problémákkal küzdött – a különféle botrányok ellenére – szakmailag a csúcson volt. És még annál is feljebb. 1993-ban a Nirvana kiadta az In Utero című albumát, amely szintén remek eredményeket ért el a zenei toplistákon. A lemezen lévő dalok mély és rendkívül személyes szövegei tükrözték a lemeziparral szembeni haragot és megvetést, de ugyanakkor a banda lágyabb oldalát is megismerhette a közönség.

1993 őszén a Nirvana fellépett az MTV Unplugged című műsorában New Yorkban, amely az egyik legmeghatározóbb fellépése volt a bandának. (Legalábbis a kritikusok szerint biztosan.) Nem sokkal később pedig európai turnéra indultak. S míg Európában tartózkodtak, Cobain több időt szakított arra, hogy Love-val és lányával, Frances-szel töltse az idejét, azonban a Rómában lévő szállodai szobájában szándékosan túladagolta magát, és kómába esett. Felesége talált rá, és azonnal kórházba szállították.

Amikor visszatértek az államokba a lelki állapota egyre rosszabb és rosszabb lett. 1994 március 18-án Love felhívta a hatóságokat, amikor Cobain erős gyógyszereket vett be és bezárkózott egy szekrénybe, amely fegyverekkel volt tele. A rendőrség hamar megérkezett, de megállapították, hogy nincs öngyilkossági hajlama, ám a biztonság kedvéért lefoglalták a gyógyszereket és a lőfegyvereket.

Mindezek után Love könyörgött Cobainnek, hogy szokjon le, amivel ő maga is próbálkozott. Ezért a zenész bevonult egy Los Angeles-i elvonóklinikára, de napokkal később megszökött.

1994. április 5-én pedig meghozta azt a döntést, amitől szerettei a legjobban féltek. Seattle-i otthona mögötti vendégházban, az akkor még csak 27 éves Kurt Cobain önkezével véget vetett az életének. Hosszú búcsúlevelet is hagyott hátra, amelyben számos rajongójához, valamint feleségéhez és kislányához szólt. Bár halálát hivatalosan öngyilkosságnak nyilvánították, összeesküvés-elméletek keringtek arról, hogy Love-nak köze lehetett a halálához.

Égő, émelygő gyomrom poklából köszönöm mindenkinek az elmúlt években kapott leveleket és aggodalmakat. Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok! Nincs már bennem szenvedély, és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni.

Béke, szeretet, együttérzés,

Kurt Cobain


(Források: ITT, ITT és ITT)

A figyelmetekbe ajánljuk