5 kiállítás, ha karácsony előtt egy kis kultúrára vágynánk
Az ünnepi készülődés könnyen beszippanthat, ilyenkor pedig különösen jól esik kilépni a rohanásból, és néhány órára átadni magunkat egy tartalmas kulturális programnak. Most összegyűjtöttünk öt nagyon különböző, de egyformán izgalmas kiállítást, ami egyszerre kapcsol ki és gondolkodtat el.
Tombor Zoltán nevét divatfotósként ismerte meg a világ, Milánótól New Yorkig dolgozott már meghatározó magazinoknak. Lost & Found című kiállítása azonban radikálisan személyes: a kokain- és alkoholfüggőség éveit, a titkolózást, szégyent, kísértést és a felépülés lassú folyamatát meséli el.
Alkalmazott és művészi fotók, családi archívum és újraértelmezett divatképek rajzolják ki azt, hogyan kapcsolódik össze a csillogó showbiznisz és a szerhasználat. Intenzív, őszinte tárlatról van szó, amihez nehéz közönyösen viszonyulni.
A kiállítás Makovecz Imre szellemiségének esszenciáját próbálja megragadni rajzokon, maketteken, fotókon, hanganyagokon és filmrészleteken keresztül. Nemcsak ikonikus épületei (faluházak, templomok, ravatalozók) jelennek meg, hanem az a gondolat is, hogy az épület maga is élőlény, amely menedéket ad és összeköt földet, eget, és valami azon túlit.
A tárlat felidézi, Makovecz hogyan próbált a helyi kézművesség és folklór segítségével szellemi tartalmat csempészni a magyar építészetbe – és azt is, miért vált mindez máig vitatottá.
Gustav Klimt a bécsi szecesszió egyik legismertebb alakja, akinek művészetét az arany, az erotika és a szimbolizmus különleges elegye határozza meg. A kiállítás nem klasszikus képtár: egy vetítésekkel és hanghatásokkal kiegészített térről van szó, ahol Klimt legfontosabb képei teljes teremnyi méretben nyílnak meg előttünk.
A látogatók szó szerint beléphetnek a képek világába, miközben egy külön szekcióban a művész életéről, múzsáiról és turbulens pályájáról is olvashatnak. Látványos, ünnepi hangulatú élmény, ami a nehezebb témák helyett a szépséget ünnepli.
A Trafó kiállítása azt vizsgálja, hogyan válhat a sérülékenység gyengeség helyett erőforrássá. A bemutatott művek a betegség, az anyaság, a kimerültség és a mentális túlterheltség tapasztalataiból indulnak ki, de nem céljuk, hogy átfogó képet kínáljanak ezekről – inkább különböző stratégiákat ajánlanak arról, hogyan lehet kibillenteni a hatalmi viszonyokat és visszaszerezni az irányítást a saját testünk és történetünk fölött.
Röntgen, ultrahang, hőkamerás képek: mindaz, ami gyakran a rideg kontroll eszköze, itt személyes narratívává fordul. A tárlat érzékenyen beszél arról is, milyen az, amikor egyszerre vagyunk túlságosan láthatóak és közben láthatatlanok a társadalom szemében.
Gyerekkori játékfigurák, popkulturális hősök, színkavalkád és tudatosan szerkesztett káosz: Hajgató Terézia festményei első pillantásra játékosak, de a háttérben nagyon is komoly kérdések húzódnak. A művész szerint a mai fiatal generáció egy bizonytalan, folyamatosan változó közegben keresi a kapaszkodókat, a képek pedig ennek az instabilitásnak az esztétikai lenyomatai.
A játék egyszerre menedék és kérdőjel: mit jelent ma hősnek lenni, kiben bízunk, mire építjük az identitásunkat? A nosztalgia itt nem múltba révedést, hanem újraértelmezést és útkeresést jelent.
Olvasd el ezt is!