Egy régi zen történet szerint két szerzetes azon vitatkozik, hogy egy zászló lobog-e, vagy a szél az, ami lobog. A tanítójuk mindkettőjüket elnémítja, mondván: „Az elmétek mozog”. Az évszázados kóan (történet, amit a zen buddhizmus használ meditációs gyakorlatok során) jól illusztrálja azt, amit a zen mesterek – és később a filozófusok, pszichológusok és idegtudósok – is hangsúlyoztak: az emberi tapasztalat az elmében történik, de a valóságot a nyelven és a kultúrán keresztül osztjuk meg. Így lehet, hogy az ókori kultúrák valószínűleg nem is látták azt a színt, amelyre nem volt szavuk.
Ezek a megfigyelések egy másik kóan-szerű kérdéshez vezetnek el bennünket: ha egy nyelvből hiányzik valamire egy szó, például a kék színre, akkor mondhatjuk-e, hogy az a dolog a beszélő elméjében létezik?
A szín a fény, a szem, a látóideg és a látókéreg együttműködése. És mégis minden kultúrának megvan a maga módja a színek elnevezésére és kategorizálására
– állítja Maria Michela Sassi professzor.
Az ókori görög irodalomban, például HoméroszIliászában vagy Odüsszeiájában nem találunk olyan kifejezést, amely a kék színt leírná és ez a jelenség nemcsak a görögökre, hanem más ókori kultúrákra is jellemző.
Ezt is olvasd el! Ezért hagyták abba a könyvolvasást az ókori rómaiak
Valaha úgy gondolták, hogy a kulturális színkülönbségek az evolúciós fejlődési szakaszokkal függnek össze, és a primitívebb népeknek kevésbé volt fejlett a biológiai vizuális érzékük. A színérzékelésben mutatkozó különbségek azonban nem az emberi szem eltérő anatómiai felépítésének köszönhetőek, hanem annak, hogy eltérő szemterületeket stimulálnak, ami különböző érzelmi reakciókat vált ki, mindezt más-más kulturális kontextusnak megfelelően.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az ókori görög irodalom bizonyítékai azt mutatják, hogy mivel a kék nem volt része Homérosz és olvasói közös szókincsének, így az ő érzékelési élményüknek sem lehetett része. A szín egyébként a modern korban a kék pigmentként ható anyagok kifejlesztésével terjedt el, mint például a Berlinben feltalált, Kínában gyártott és a 19. században Japánba exportált poroszkék.
Egy modern kutató, Jules Davidoff 2006-ban a Himba törzs tagjaival végzett kísérletet, amely közösségben nincs külön szó a kék színre, sőt, a kéket és a zöldet meg sem különböztetik egymástól. A kísérlet során a résztvevőknek nehezükre esett felismerni a kék színű négyzetet a zöld mintában. Ez azt sugallja, hogy a nyelvi hiányosság befolyásolja a színészlelést is.
Összefoglalva tehát elmondható, hogy a kék szín hiánya az ókori kultúrák nyelvében nem a szín észlelésének hiányát jelenti, hanem azt, hogy a kultúra és a nyelv nem alakított ki számukra egy külön kategóriát. Ez rávilágít arra, hogy a színészlelés nem csupán biológiai, de kulturális és nyelvi kérdés is – derül ki az Open Culture cikkéből.
Figyelmedbe ajánljuk! Mégis miért beszél ma „mindenki” félig angolul?
