katalin hercegné karácsony

Katalin hercegné karácsonyi levele a szeretet fontosságát hirdeti

Kemoterápiás kezelését követően Katalin úgy nyilatkozott, hogy a jövőben több nyilvános eseményen szeretne majd részt venni. Nem képeznek kivételt ez alól azok az rendezvények sem, amelyeknek korábban is fontos szereplője volt a walesi hercegné – mint például az egyik legfontosabb karácsonyi koncert, amelynek már negyedik éve ő a házigazdája.



Minden év december 6-án tartják „Together at Christmas“ nevet viselő koncertet, mely egyben szent mise is. A rendezvény házigazdája Katalin hercegné lesz; a Kensington-palota szerint ráadásul az idei misének személyes témája van: a szeretet és az empátia – olvasható a Marie Claire cikkében.

Idén őfelsége a rászorulókat támogatókat szerette volna ünnepelni: olyan személyeket, akik inspiráltak, tanácsot adtak, vigaszt nyújtottak, és mindenekelőtt megmutatták, hogy a szeretet a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk

– olvasható a hivatalos közleményben.

Nemrég a királyi család újabb részletet árult el a karácsonyi koncertről: Katalin hercegné egy megható levéllel készül a résztvevőknek.

Ez egy különleges levél, amely a szeretet, az empátia fontosságáról elmélkedik, és arról, hogy mennyire szükségünk van egymásra a legnehezebb időkben.

A levelet a hercegné egyszerűen csak Katalinként írt alá.

Ezt minden vendégnek átadják majd, akik az eseményen, valamint az országszerte megrendezett 15 közösségi misén vesznek részt, megköszönve mindazt, amit másokért tesznek. Az istentiszteletet december 6-án, pénteken tartják a londoni Westminsteri apátságban, és szenteste az ITV1 és az ITVX csatornákon közvetítik az Egyesült Királyságban.

A figyelmetekbe ajánljuk