6 karácsonyi mese, ami felnőttként más értelmet nyer

A legtöbben a filmet ismerik, különösen a Jim Carrey főszereplésével készült moziverziót, amely meghatározó karácsonyi élmény lett az elmúlt évtizedekben. Emiatt sokan azt sem tudják, hogy a történet eredetileg Dr. Seuss könyve, amely sokkal visszafogottabb, finomabb szimbolikával mesél az ünnep jelentéséről. Gyerekként természetesen szórakoztató, ahogy egy zöld, mogorva figura megpróbálja ellopni a karácsonyt, és ebből sok vicces helyzet adódik. Felnőttként azonban teljesen más hangsúlyok kerülnek elő. A Görcs – aki a könyv fordításában még nem Grincsként szerepel – nem egyszerűen rosszindulatú: magányos, elszigetelt, és egy olyan közösség mellett él, amelyet kívülről szemlél, de amelynek sosem volt része. A mese így sokkal inkább szól az elszigetelődésről, az empátia erejéről és arról, hogy milyen nehéz valódi kapcsolatokat kialakítani.

A legtöbben a balettet ismerik, amelynek zenéjét Pjotr Iljics Csajkovszkij komponálta, és amely mára a világ egyik legnépszerűbb karácsonyi előadásává vált. Az eredeti, E. T. A. Hoffmann által írt történet azonban jóval sötétebb és összetettebb. Gyerekként Clara varázslatos éjszakájára, az életre kelő Diótörőre és a különös álomvilágra figyelünk, amely tele van ismeretlen, mégis vonzó motívumokkal. Felnőttként viszont hamarabb észrevesszük a háttérben húzódó, mélyebb rétegeket. A történet a félelmekkel való szembenézésről, a képzelet és valóság közötti bizonytalan határról és a felnőtté válás láthatatlan küszöbéről beszél. A balett esztétikus, romantikus feldolgozása csak egyetlen arca ennek a világnak; a könyv sokkal nyersebb, és olyan gondolatokat is felvet, amelyeket gyerekként nem lenne könnyű befogadni.

A történetből szinte megszámlálhatatlan filmes feldolgozás készült – láthattuk klasszikus élőszereplős verziókban, animációban, sőt még Muppet-figurákkal is. Az eredeti műben azonban Charles Dickens társadalmi kritikája sokkal hangsúlyosabb, mint bármelyik adaptációban. Gyerekként Scrooge átváltozása áll a középpontban: a zsugori öreg meghatódik, megenyhül, és új ember lesz. Felnőttként azonban a mese sokkal keményebben hat. A három szellem nem csupán látványos utazásra viszi Scrooge-ot, hanem megmutatja, hogyan veszítette el önmagát a munkában, a pénz hajszolásában és a kapcsolatai elsorvadásában. A történet így a közönyről, az erkölcsi felelősségről és arról szól, hogy milyen ritkán nézünk szembe azzal, mit is csinálunk az életünkkel. A filmes adaptációk ezt hol finoman, hol direkt módon hozzák elő, de a könyv nyers őszintesége semmihez sem fogható.

Ez egyike azoknak a történeteknek, amelyeket gyerekként is szomorúnak érzünk, de felnőttként döbbenünk rá igazán, mennyire kegyetlen. Hans Christian Andersen meséje a társadalmi kirekesztettségről, a szegénységről és az emberi közönyről beszél, miközben a maga lírai módján mégis megőrzi a remény és a vágyakozás hangját. Gyerekként sokszor csak a tragikus befejezésre emlékszünk. Felnőttként azonban a történet sokkal mélyebbre megy. A gyufa lángjánál látott képek nem csupán vágyképek: a kislány minden egyes emléke és fantáziája megmutat valamit, ami sosem adatott meg a főszereplőnek, aki szegénynek született és szegényként is hal meg. Az animációs feldolgozások gyakran szépséggel enyhítik ezt a tragédiát, de a könyv könyörtelenül pontos társadalmi látlelet marad.

A könyvből készült animáció világszerte ismert, ami nem is csoda, hiszen Raymond Briggs története első olvasásra egy kedves, szelíd mese egy varázslatos éjszakáról, amelyet egy fiú és egy életre kelő hóember együtt tölt. Felnőttként azonban a hangsúly egészen másra kerül. A történet sokkal inkább a mulandóságról és arról szól, mennyire törékenyek a számunkra legfontosabb élmények. A Hóember halála egy olyan tapasztalat metaforája, amelyet mindenki átél, aki veszített már el valakit az életében.

A történetből készült film az elmúlt két évtized egyik legtöbbet nézett karácsonyi mozija lett, de az alapmű, a Chris Van Allsburg által írt és illusztrált könyv sokkal csendesebb, visszafogottabb hangvételű. Gyerekként a vonat, a Mikulás és az utazás varázsa a legerősebb élmény, és nem is igazán foglalkozunk a mögötte húzódó kérdésekkel. Felnőttként azonban a mese alaptémája – a hit elvesztése és újrafelfedezése – teljesen más súlyt kap. A főhős útja sokkal inkább szól arról, hogy az évek múlásával fokozatosan elveszítjük azokat a gyermeki képességeinket, melyekre felnőttként is nagy szükségünk lenne.