Már szinte senki sem emlékszik rá, de az IKEA óriásit bukott egy felfújható kanapé miatt
Az IKEA történetében kevés akkora melléfogás volt, mint az 1997-ben bemutatott IKEA a.i.r. kollekció. A felfújható bútorcsalád – élén az INNERLIG kanapéval – mindenben megfelelt annak, amit a cég az 1990-es években képviselni akart. Idetartozott a radikálisan csökkentett anyagfelhasználás, a minimális szállítási térfogat és persze a merész, jövőbe mutató ötlet. A gyakorlatban azonban a levegőalapú koncepció gyorsan összeomlott.
Az ötlet Jan Dranger svéd formatervezőtől származott, aki már a hetvenes évektől kísérletezett felfújható székekkel és matracokkal. Korábbi vállalkozása, az Innovator rendre elbukott a szivárgó szelepek és a megbízhatatlan anyagok miatt, Dranger azonban nem adta fel. 1995-ben lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa elképzeléseit Ingvar Kampradnak, az IKEA alapítójának. Dranger célja Kamprad egyik dilemmájának megoldása lett volna, vagyis hogy miként lehetne a kanapékat és foteleket helytakarékosan csomagolni és szállítani. Végül egy felfújható kanapéval állt elő, melyet az alapító és a menedzsment is kipróbált. Az elképzelés működőképesnek bizonyult, és üzleti szempontból is ígéretesnek tűnt.
A gondok akkor kezdődtek, amikor a fejlesztők közelebbről is megismerték a technológiát. Kiderült, hogy a gyártási költségek messze meghaladják az eredeti kalkulációkat. Ennek ellenére 1997-ben megkezdődött az árusítás, hiszen más feltételek előnyösnek bizonyultak. Az IKEA a.i.r. bútorok gyártásához 85 százalékkal kevesebb nyersanyag kellett, szállításukkor pedig 90 százalékkal kisebb térfogat is elegendő volt. Az alapanyag teljes mértékben újrahasznosítható volt, melyet a koncepció „air is a resource” („a levegő erőforrás") alapvetése is jól mutat. Az INNERLIG kanapé huzattal együtt szinte egy hagyományos bútor látszatát keltette, címkéjén a sokatmondó felirattal: „Content: Nothing” („Tartalom: semmi").
A problémák csak a tömeggyártás után sokasodtak meg. Az áruházakban a rendkívül könnyű kanapék könnyen felborultak, a vásárlók ugráltak rajtuk, a hazavitt darabok pedig napok alatt leeresztettek. A szelepek folyamatosan kiengedték a levegőt, ráadásul a műanyag felület az elektrosztatikus töltés miatt a port is vonzotta. A használati útmutatóban javasolt hajszárítós felfújás pedig egy elég kényes megoldásnak bizonyult, hiszen a később lehűlő meleg levegő miatt a kanapé leereszett.
Ehhez képest a termék kifejezetten drága volt, mégsem bírta a mindennapi használatot. A vásárlók tömegesen vitték vissza, az eladások pedig hamar megcsappantak; a Drangerrel kötött együttműködést az IKEA végül 1999-ben szöntette meg. A svéd bútorcég később még próbálkozott gyermekeknek szánt felfújható bútorokkal, de a koncepció sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 2013-ra végleg lekerült a napirendről.
Olvasd el ezt is!