Mary Shelley mindössze húszéves volt, amikor megírta a gótikus irodalom egyik alapművét, amely máig jóval több egy szörnytörténetnél. A Frankenstein középpontjában nem a teremtmény, hanem a teremtés bűne áll: az a kérdés, meddig mehet el az ember a tudásvágy nevében, és mit jelent felelősséget vállalni azért, amit létrehozunk. A regény sötét természeti képei, elszigetelt helyszínei és morális dilemmái erősen párhuzamba állíthatók az Üvöltő szelek nyers érzelmi világával. Shelley műve azért is különleges, mert a gótikus borzongást mélyen filozofikus gondolatokkal ötvözi, így az olvasó nemcsak fél, hanem kénytelen végiggondolni a történet etikai következményeit is.
Bram Stoker regénye a vámpírmitológia legismertebb darabja, de ennél jóval többről szól. A Drakula a viktoriánus kor félelmeit és elfojtott vágyait sűríti magába, miközben végig fullasztó atmoszférát teremt. A levelekből és naplórészletekből felépített történet különösen intim kapcsolatot alakít ki az olvasóval, mintha maga is részese lenne a lassan kibontakozó rémálomnak. A gótikus kastély, a titokzatos idegen és a mindent átható veszélyérzet mind olyan elemek, amelyek az Üvöltő szelek világát kedvelők számára is ismerősen hatnak, még ha a hangsúly itt inkább a természetfeletti borzalmon van is.
Charlotte Brontë regénye első pillantásra romantikus fejlődéstörténetnek tűnik, de mélyen gótikus gyökerekkel rendelkezik. Az elhagyatott Thornfield Hall, a titkos szobák és Mr. Rochester sötét múltja mind hozzájárulnak ahhoz a feszültséghez, amely végigkíséri Jane történetét. A regény egyik legnagyobb ereje, hogy a gótikus elemeket egy rendkívül erős női hangon keresztül szólaltatja meg, miközben a társadalmi korlátokkal és az önrendelkezés kérdésével is szembenéz. Ha az Üvöltő szeleket azért szerettük, mert egyszerre szól szerelemről és elnyomásról, akkor a Jane Eyre szinte kötelező olvasmány.
Oscar Wilde egyetlen regénye, amely egyszerre filozofikus és gótikus hangulatú, tökéletes belépő lehet a kor irodalmába. A történet Dorian Grayről szól, aki megőrzi fiatalságát egy portré kísérteties erejének köszönhetően, miközben belső világa egyre sötétebbé válik. A könyv nem a klasszikus kísértetjárta hangulatra épít, hanem arra a borzalomra, amelyet az emberi lélek rejt: a kettősség, a titok és a moralitás összeomlása mind olyan témák, amelyek a gótikus irodalom középpontjában állnak.
Stevenson rövid, de annál hatásosabb regénye a gótikus irodalom egyik legtisztább allegóriája. A történet az emberi személyiség kettősségét vizsgálja, azt a feszültséget, amely a társadalmilag elfogadott én és az elfojtott ösztönök között húzódik. Bár kevésbé romantikus, mint az Üvöltő szelek, érzelmi intenzitása és morális súlya hasonlóan erős. A londoni ködös utcák és a fokozatosan kibomló titok olyan atmoszférát teremtenek, amely tökéletes belépő a gótikus irodalom sötétebb rétegeibe.
Olvasd el ezt is!