madonna

Összeszedtünk néhány legendás zenészről szóló készülő filmet, hogy az Elvis után is legyen, ami lázban tart. Többek közt lesz film Leonard Bernsteinről, Madonna pedig saját maga rendező a róla szóló filmet.


Bradley Cooperből Leonard Bernstein lesz

A Csillag születik című rendezői bemutatkozásával Oscar-jelölésekig jutó Bradley Cooper újra a zenei oldalát mutatja be második rendezésében, ami egy Maestro című életrajzi film lesz a legendás Leonard Bernsteinről. Eredetileg Steven Spielberg rendezte volna a filmet, de miután látta a Cooper direktori debütjét, átadta az irányítást fiatlabb kollégájának. Cooper saját bevallása szerint gyerekkorában több száz órát töltött azzal, hogy gyakorolja, hogyan kell karmesternek lenni, és hogy Bernstein gyerekkori hőse volt. Carey Mulligan és Maya Hawke is szerepelnek a filmben, amelyet a Netflix ad majd ki.

Julia Garnerből Madonna lesz

Madonna szokatlan módon maga rendező saját élettörténetét a nagyvászonra, sőt még a forgatókönyvnek is társszerzője. A popikon állítólag kiválasztott egy csapat színésznőt, köztük az Oscar-jelölt Florence Pugh-t, az Ozark sztárját, Julia Garnert, az Eufória színésznőjét, Alexa Demie-t, akik kimerítő" meghallgatásokon vettek részt, hogy eljátsszák Madonna szerepét. Végül Garner lett a befutó, akire rögtön napi 11 órás táncóra vált felkészülésként. Pletykálják továbbá a Csiszolatlan gyémántból Julia Foxot is, aki vélhetően az énekesnő országos barátnőjét és a Casino sztárját, Debi Mazart keltheti az élere. A fiziakai hasonlóság elég erős.

Daniel Radcliffe fura lesz

A gyerekként Harry Potterként befutó Daniel Radcliffe a varázsló-kalandok után már-már sportot űz abból, hogy minél furább filmekben játszon minél furább szerepeket. Volt már többek között svájci bicskaként használt szellentő hulla is, következő szerepében meg már a neve is eleve fura. A Weird: The Al Yankovic Story ugyanis Weird Al Yankovic énekes-humoristáról szól, aki zeneparódiáival vált legendává, gyakorlatilag a YouTube-on látott hasonló videók mintegy előképeként. A film forgatása 2022 februárjában kezdődött, a film hivatalos leírása azt ígéri, hogy az életrajzi film és az alkotók azt ígérik, hogy semmit nem fog elhallgatni Weird Al sztorijából, aki maga is társírója a filmnek egyébként.

Jonah Hillből Jerry Garcia lesz

Martin Scorsese a rendezője és producere az Apple TV+ számára egy egyelőre cím nélküli Grateful Dead-életrajzi filmnek, amelyben Jonah Hill alakítja majd a néhai Jerry Garciát, aki A Wall Street farkasa után újra a rendezővel dolgozik, továbbá producerként is beszállt a projekt mögé filmes cégével. Az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy forgatókönyvírói, Scott Alexander és Larry Karaszewski írják majd a filmet. A Bay Area-i zenekar az 1960-as években vált híressé, Garcia pedig 1995-ben, 53 évesen szívrohamban halt meg egy drogterápiás intézetben.

Eddie Murphyből George Clinton lesz

Az Amazon Prime Videóval kötött háromfilmes megállapodás részeként Eddie Murphy következő projektje a tervek szerint egy életrajzi film lenne a funk keresztapjáról, George Clintonról. A Parliament frontemberének jogairól Murphy gondoskodik majd, aki a tervek szerint el is játsza majd a főszerepet. A film Clinton 1940-es évekbeli észak-karolinai neveltetésének történetét meséli el a Parliament és a Funkadelic megalakulásáig.

Kingsley Ben-Adirból Bob Marley lesz

Akadnak színészek, akiknek karrierjük során több legendás történelmi figurát is életre kelthet a vásznon, Kingsley Ben-Adir pedig csatlakozik hamarosan ebbe az igencsak elit és szerencsés klubhoz. Az Egy éj Miamiban... című filmben Malcolm X megformálójaként ismerhettük meg, de ő lesz a készülő Bob Marley-film főszereplője is. A rendezői székben szintén olyan ül, aki egyik életrajzi filmet forgatja a másik után, ugyanis Reinaldo Marcus Green előző projektje a Williams ikrek apjáról szóló Richard király volt, amiért cserébe Will Smith megnyerte élete Oscarját némi pofozkodást követően.


A figyelmetekbe ajánljuk