Elhunyt Milan Kundera
Getty Images

Elhunyt Milan Kundera

94 éves korában, július 12-én elhunyt Milan Kundera cseh regényiró, drámaíró, költő, többek között A lét elviselhetetlen könnyűsége című regény szerzője – írja a cseh közszolgálati televízió bejelentése alapján a Reuters.


Milan Kundera 1929-ben született Brnóban, jelentős szerepet vállalt az 1968-as prágai tavasz eseményeiben, ami írásaira is nagy hatással volt, később kizárták a pártból, elbocsátották állásából, eltiltották a tanítástól, és írói tevékenységét is szabotálták.

1975-ben Franciországba emigrált, haláláig Párizsban élt, 1993-tól már csak francia nyelven publikált.

Később a csehszlovák kommunista állam 1979-ben megfosztotta állampolgárságától, amit csak 2019-ban kapott vissza: a hivatalos levelet a kilencvenéves írónak a párizsi lakásában adta át a cseh nagykövet.

Ahogy a Reuters írja: a szerző egyszerre volt képes tökéletesen visszaadni a hétköznapok valóságát és az eszmék fennkölt valóságát, ezért is szerzett magának annyi olvasót világszerte. Ritkán adott interjút, Kundera szerint az íróknak a munkájukon keresztül kell megszólalniuk.

Kundera évtizedek óta az irodalmi Nobel-díj egyik legfőbb várományosa volt, ezt azonban sosem kapta meg.

A figyelmetekbe ajánljuk