Piramis.

Több ezer mumifikálódott kosfej került elő az ókori egyiptomi templomban

Több mint 2000 mumifikálódott kosfejet és egy palotaszerű óbirodalmi építményt tártak fel a régészek II. Ramszesz király abüdoszi templomában.


A Kairótól nagyjából 435 kilométerre délre található leletek egy több mint 1000 éves időszakot ölelnek fel, a hatodik dinasztiától a hőskorig, így a felfedezések némelyike több mint 4300 éves.

Az ősi kosfej mellett a New York-i Egyetem régészei mumifikálódott kutyák, vadkecskék, tehenek, szarvasok és struccok csoportját is felfedezték.

Ez is érdekelhet: Ókori egyiptomi templomban találtak rá az állatövi jegyek ábrázolására

A mumifikálódott maradványokat feltehetően II. Ramszesz tiszteletére hagyták a helyszínen mintegy 1000 évvel a halála után – közölte az egyiptomi turisztikai és régiségügyi minisztérium.

Úgy véljük, hogy a kosokat és más állatokat a Bipidus korszakban Abüduszban a kosok imádata során használták felajánlásként

– tette hozzá Dr. Sameh Iskandar, a misszió vezetője egy nyilatkozatban.

A gazdag állatmaradványok mellett a régészcsoport egy „hatalmas épületet" is feltárt, melynek falai nagyjából öt méter vastagok voltak, és az Óbirodalom hatodik dinasztiájának idejéből származnak.

Az építményben számos szobrot, fa maradványokat, bőrcipőket, ruhákat és papiruszokat találtak.

Forrás: Science Alert

el\u0151fizet\u00e9s

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

A figyelmetekbe ajánljuk