Eddie Redmayne

A színész pár jelenet erejéig újra Göthe Salmander bőrébe bújt

Eddie Redmayne visszatér a Harry Potter-univerzumhoz

Annak ellenére, hogy immár tizennégy év telt el az utolsó Harry Potter-film bemutatója óta, a varázslóvilág népszerűsége semmit nem csökkent – különösen azután, hogy hamarosan érkezik az HBO saját gyártású, sokak által várt sorozata is. Azoknak azonban, akik nem bírják kivárni az új szériát, jó hírünk van: az Entertainment Weekly beszámolója alapján ugyanis nemsokára egy újabb tematikus élménykomplexum nyílik a floridai Orlandóban, ahol olyan kedvelt karakterek is visszatérnek majd, mint az Eddie Redmayne által alakított Göthe Salmander.


A portál emlékeztet, hogy a Universal Orlando Resort már két Harry Potter-tematikájú központtal is büszkélkedhet meglévő parkjaiban, de a hamarosan megnyíló Epic Universe most egy egészen új világba, az 1920-as évek párizsi hangulatát idéző Legendás állatok és megfigyelésük univerzumába repíti majd a látogatókat – macskaköves utcákkal, korhű üzletekkel és hangulatos éttermekkel.

Ez is érdekelhet! John Lithgow szerint a legjobbak legjobbjai fognak a Harry Potter-sorozatban szerepelni

Az igazán izgalmas azonban az, hogy

a hírek szerint egy-egy, külön az élményközpont számára készített filmjelenetben a Legendás állatok és megfigyelésük főszereplője, Göthe Salmander is visszaköszön majd.

A történet szerint ugyanis egy cirkuszigazgató, Skender ellopja Göthe varázsbőröndjét, hogy az abban rejlő lényeket bemutassa a közönségnek. A cirkuszi alkalmazott, Gwenlyn azonban megpróbálja visszaszerezni a lényeket, miközben Göthe egy varázslattal segít neki, és közösen indulnak új kalandokra.

Az Epic Universe azonban nemcsak az előzménysorozatot, de a filmekből jól ismert Mágiaügyi Minisztériumot is bemutatja. A portál szerint ez a Battle at the Ministry, vagyis „a harc a Minisztériumban” nevet kapta, és

itt is feltűnik egy jól ismert és sokak által gyűlölt karakter: nem más, mint az Imelda Staunton által alakított Dolores Umbridge professzor.

A portál információi szerint ebben a történetben a látogatók a francia Métro-Floo hálózaton keresztül jutnak majd el a brit Mágiaügyi Minisztériumba, ahol épp Umbridge tárgyalása zajlik. A történet szerint a boszorkány azonban megszökik, és Harry, Ron, valamint Hermione üldözik őt a minisztérium különböző osztályain keresztül, miközben a vendégek interaktív módon vehetnek részt az eseményekben.

Bár az eredeti trió színészei nem térnek vissza, a karaktereket és jeleneteket fejlett animatronikai és digitális technológiák segítségével keltik életre.

Ezt is olvasd el! Tom Felton kizárólag egyetlen feltétellel lenne hajlandó Daniel Radcliffe-fel újra egy filmben játszani

A komplexum tehát magában foglalja az 1920-as évek varázslatos Párizsának és az 1990-es évek londoni Mágiaügyi Minisztériumának részleteit, interaktív élményeket kínálva kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Az Epic Universe hivatalos megnyitója 2025. május 22-én lesz, és olyan további kalandokat is kínál a látogatóknak, amelyeket az Így neveld a sárkányodat és a Super Nintendo World inspirált.

A figyelmetekbe ajánljuk