diána diana hercegné és károly herceg ülnek egy kanapén
Getty Images

Így zajlott valójában Diána hercegné és Károly herceg eljegyzése

Bár Diána hercegné és Károly herceg minden idők egyik leghíresebb esküvőjét tudhatja magának, nem sokan beszélnek arról, hogy mi minden történt a nagy nap előtt.



Ahogyan azt már rengeteg filmből és cikkekből tudhatjuk: Diána és Károly ismerkedését nem övezte elsöprő romantika – a valóságban mindössze tizenhárom alkalommal találkoztak egymással, mielőtt eljegyezték egymást. Ami pedig az eljegyzést illeti, az olyannyira volt romantikus, hogy a hercegné óriási nevetésben tört ki, amikor meghallotta Károly szándékát. Az egész windsori kastély a Spencer-lány kacagásától zengett írja a Mirror.

Getty Images

Diána ekkor mindössze 19 éves volt. Amikor aznap megérkezett a kastélyba Károly azt mondta neki, hogy nagyon hiányolta, majd bevezette a windsori kastély gyerekszobájába.

Ingrid Seward, a Majesty Magazine szerkesztője szerint a herceg azért választotta azt a helyiséget, mert a gyerekszoba reprezentálta számára az otthont és a békét. A lánykérésről a Charles and Di: The Truth Behind Their Wedding című dokumentumfilmben való szereplése során beszélt.

Diánából egyszer csak kitört a nevetés. Azt hiszem, erről valószínűleg az idegei tehettek.

– mondta Seward.

Diána természetesen több interjúban is beszélt a lánykérésről, bár ezekben nem beszélt a nevetésről. Igyekezett sokkal romantikusabbnak beállítani a történést. Ám évekkel később, Christopher Wilson királyi életrajzírónak elárulta, hogy egyáltalán nem számított a lánykérésre és egyáltalán nem is volt romantikus, mint ahogyan azt sokan gondolják. Inkább kötelességtudónak érezte, mint bármi másnak, hiszen Károly akkor már 32 éves volt, és az egész világ arra várt, hogy feleségül vegyen valakit.

A figyelmetekbe ajánljuk