
Mégsem játszik majd ez a színész az új Nolan-filmben
Az 54 éves rendező várva várt új filmje, az Odüsszeia Homérosz ókori görög eposzának feldolgozása lesz – a főszerepben Matt Damon alakítja Odüsszeuszt, Ithaka legendás királyát, aki hosszú és veszélyekkel teli úton próbál hazatérni a trójai háborúból. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Oppenheimer rendezőjének új filmje igazi sztárparádét vonultat fel: többek között Matt Damon, Tom Holland, Zendaya, Anne Hathaway, Robert Pattinson és Charlize Theron is játszani fog benne, és az eredeti tervek szerint Cosmo Jarvis is tagja volt a stábnak.
De természetesen nemcsak a remekebbnél remekebb színészek miatt várjuk a filmet, hanem azért is, mert igazán figyelemreméltó technikával készül: Nolan régóta híve az IMAX formátumnak – korábban olyan filmjeiben alkalmazta a nagyszabású jeleneteihez, mint A sötét lovag, a Dunkirk, aTenet és legutóbb az Oppenheimer. Az Odüsszeiával azonban ezt a vizuális pompát a film minden egyes képkockájára kiterjeszti – már hivatalos a hír, miszerint ez lesz az első film, amit teljes egészében IMAX kamerákkal forgatnak, és ezzel a technológiával mutatnak be.
Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy Charlize Theron egy erős női karaktert ábrázolhat a produkcióban, ugyanis egy rövid interjúban megerősítette, hogy Kirkét, az isteni származású varázslónőt alakítja majd. Azóta azonban nem egy megerősítés, hanem egy visszamondás érkezett a szereposztás kapcsán – Jarvis ugyanis kiszállt a produkcióból, helyére pedig Logan Marshall-Green érkezik. Az, hogy az eposz adaptációjában kit fog alakítani, még nem derült ki.

Ahogy a Screen Rant cikke is kiemeli, Jarvis nem kreatív nézeteltérések miatt lépett vissza, hanem időbeosztási problémák miatt: épp egy másik nagy projekt, a Young Stalin című életrajzi film főszerepére készül.
Jarvis neve sokaknak A sógun című sorozatból lehet ismerős, ahol a főszereplőt, John Blackthorne-t alakította, legutóbb pedig Alex Garland Hadviselés című filmjében is szerepelt. Marshall-Green személye pedig a Prometheus című sci-fi rajongóinak lehet ismerős, de feltűnt például a Pókember: Hazatérésben is.
Mivel a két színész hasonló megjelenésű és karakterjegyeik is megegyeznek, a csere Nolan szempontjából logikus és zökkenőmentes döntésnek tűnik.
Olvasd el ezt is!