Shutterstock
július 01., 2025  ●  Kultúra
Hamu és Gyémánt

Hivatalos: Charlize Theron fontos szerepet játszhat el a készülő Odüsszeiában

Mióta kiderült, hogy Christopher Nolan új filmje az ókori Odüsszeia feldolgozása lesz, egyre több találgatásról hallani a főbb szerepeket illetően. Egy rövid interjúban Charlize Theron megerősítette, hogy Kirkét, az isteni származású varázslónőt alakítja a készülő produkcióban.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, egyre több hír jelenik meg a készülő produkció szereposztásáról, és valóban befutottak már olyan pletykák, miszerint Matt Damon, Tom Holland, Zendaya, Anne Hathaway, Robert Pattinson és Charlize Theron is szerepelnek majd minden idők egyik legismertebb eposza, az Odüsszeia alapján készülő mozifilmben, de Theron szerepe most lett csak hivatalos. És azt is tudjuk, hogy egy igen fontos és erős karaktert kell megformálnia.

Kirké kulcsfontosságú antagonista az Odüsszeiában: varázserejével elcsábítja Odüsszeuszt, legénységét pedig állatokká változtatja. Habár sokszor hivatkoznak rá gonosz karakterként, fontos megjegyezni, hogy ártó varázslata után a főszereplő szövetségesévé válik és segíti Odüsszeusz visszatérését hazájába – a karakter tehát sokkal összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk.

Kérdés persze, hogy Nolan és alkotóstábja hogyan dolgozza fel az eredeti történetet – de a díjnyertes színésznő alakítása minden kétséget kizáróan csak emelni fogja a produkció színvonalát.

Homérosz eposzában Kirké több mint egy éven át tartó történetszakaszt képvisel: a varázslónő elcsábítja Odüsszeuszt, disznókká varázsolja a legénységét, majd együtt töltött egy évük után visszavonja a varázslatot és Odüsszeuszt is segíti útja folytatásában.

Habár ennek a monumentális műnek az egészét nehéz egyetlen filmben feldolgozni, abból kiindulva, hogy az Oscar-díjas színésznőre osztották a szerepet, egyértelműen kiderül az alkotói szándék – a Kirké szigetén töltött időszak kulcsfontosságú lesz a film cselekményében. Az eddigi hírek alapján úgy tűnik, hogy Kirké lesz a film legjelentősebb antagonistája, még ha a görög eredetiben nem is egyszerűen negatív karakterről van szó – derül ki a Screen Rant cikkéből.

Tökéletes a szerepre

Pályafutása során Theron már alakított erőteljes, varázslattal rendelkező gonosztevőt, gondoljunk csak Ravenna királynőre a Hófehér és a vadász című filmből. Oscar-díjas és Golden Globe-díjas színésznőként rendelkezik azzal a tapasztalattal és jelenléttel, ami Kirké karakterének megformálásához elengedhetetlen.

A készülő film kapcsán óriási hír volt, mikor kiderült, hogy az Odüsszeia lesz az első film a világon, amit teljes egészében IMAX kamerákkal forgatnak. A forgatás már kezdetét vette, a hírek szerint a film 2026. július 17-én érkezik majd az IMAX mozikba.

Nyitókép: Charlize Theron / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök