
Armie Hammer nagyon furcsa helyzetbe keverte Johnny Deppet
Hammer elmondása szerint akkoriban napi 15-20 füves cigarettát is elszívott, és egyik alkalommal Deppet is sikerült „túladagolnia”, ami nem várt következményekkel járt.
– mesélte Hammer.
A produkció, amelyben Hammer játszotta a címszereplőt, Johnny Depp pedig Tonto karakterét formálta meg, végül elég nagy bukásnak bizonyult – a Disney becslések szerint 160–190 millió dollárt veszített rajta.
Hammer egyébként abban az időszakban saját bevallása szerint kifejezetten élvezte, ha másokat „meg tudott mérgezni” a fűvel; sokszor addig tartott a közös időtöltés, amíg az egyikőjük már nem érezte a lábait. A színész korábban nyíltan beszélt arról, hogy volt olyan periódus az életében, amikor terápiára járt drog-, alkohol- és szexfüggősége miatt, egy ideje viszont már józan – idén februárban úgy nyilatkozott, hogy teljesen megváltoztatta az életét, írja az Entertainment Weekly.
Hammer 2021-ben egy időre visszavonult a nyilvánosságtól, miután kannibalizmussal, bántalmazással és szexuális zaklatással kapcsolatos vádak érték. Bár ezeket végig tagadta, azt később elismerte, hogy önző, figyelmetlen és „egy seggfej” volt. A Los Angeles-i ügyészség 2023-ban végül úgy döntött, hogy nem emel vádat egyik ügyében sem.
Olvasd el ezt is!