Átoktól védő, 1500 éves amulettet találtak

Átoktól védő, 1500 éves amulettet találtak

Izrael bizánci korszakában, a judaizmus szemszögéből pedig a talmudi korban készült az a háromszögalakú amulett, amelyet valójában már negyven éve megtaláltak, de csak most adtak át az Izraeli Régészeti Hatóságnak (IAA).

Galilea Arbel nevű falujának egyik első lakója, Tova Haviv lelt rá negyven éve az értékes műkincsre, amelyet egyik családtagja ezekben a napokban átadott az IAA szakembereinek.

A medál egyik oldalán egy lovas figura látható feje körül glóriával, amint egy gömböt dob egy földön fekvő nőalakra. A medál felirata szerint „egy az Isten, aki legyőzi a gonoszt". A ló alatti görög betűk megegyeznek a zsidó vallásban szereplő isteni névvel (JHVE).

A medál másik oldalán nyilakkal átszúrt szemet, és körülötte veszélyes állatokat ábrázoltak, két oroszlánt, kígyót, skorpiót és madarat, valamint egy másik görög feliratot, mely szerint „egy az Isten".

Eitan Klein, az IAA régiséglopás-megelőzési egységének igazgatóhelyettese közleményében azt írta, hogy valószínűleg az i.sz. ötödik-hatodik században készülhetett a nemrég tulajdonukba került műtárgy, mely illeszkedik a levantei amulettek sorába, és valószínűleg Galileában, vagy Libanonban készült.

„Az amuletteknek ezt a csoportját olykor Salamon pecsétjének is nevezik, melyeken a lovast a gonosz szellem legyőzése közben ábrázolják. Ezúttal a fekvő nő a mitológiai Gello figuráját testesíti meg, amely a nőket és a gyermeket fenyegető, szemmel veréssel lesújtó démoni figura"

– magyarázta Klein az amulett jelentését.

„A hátoldalon lévő szem a rontást hozó gonosz szemként azonosítható, amelyet különböző eszközökkel megtámadnak és legyőznek. Az amulettet valószínűleg szemmel verés elleni védekezésre, esetleg a nők és a gyermekek megóvására használták"

– vélekedik a régész.

Log into Facebook

Ahogy az MTI is írja, noha az amuletten található szimbólumok nem tartoznak a jellegzetes zsidó jelek közé, mivel a tárgyat Arbelben találták meg, amely falu a bizánci időszakban zsidó település volt, a medál tulajdonosa valószínűleg zsidó volt. A régészeti kutatások során előkerült, és egy bizánci kori zsinagógát is magába foglaló Arbelt a Talmud szövegei is számos alkalommal említik.

(The Jerusalem Post)


A figyelmetekbe ajánljuk