Mit jelent valójában az advent? 5 érdekesség az ünnepi időszak kezdetéről

Az advent hossza a korai keresztény gyakorlatban egyáltalán nem volt egységes. A galliai egyház a 4–5. században hathetes adventet tartott, amely november közepén kezdődött, míg Rómában háromhetes időszak volt szokásban. A 6. században, I. Gergely pápa korában kezdődött el az a folyamat, amely végül az egész nyugati kereszténységben egységessé tette a négy vasárnapból álló adventet. Abban nincs egyetértés, hogy miért éppen négy hétvégén át tart a lelki felkészülés: egyesek szerint Jézus pusztában töltött 40 napját jelképezi, mások szerint viszont a Biblia szerinti 4 ezer évet, ami a teremtés és Krisztus születése között eltelt.

A ma ismert adventi gyertyák színrendje a keresztény liturgiából származik. A lila a bűnbánat és az elcsendesedés színe, amely eredetileg az advent böjti jellegét hangsúlyozta. A rózsaszín gyertya a harmadik, úgynevezett örömvasárnaphoz (Gaudete vasárnap) kapcsolódik, amely a várakozás és az Úrral való találkozás örömét emeli ki. A négy gyertya sok helyen a hit, remény, öröm és szeretet fogalmaival kapcsolódik össze, de fontos megjegyezni, hogy a modern, 20. századi értelmezés már elszakad a liturgikus eredettől. A gyertyák gyújtásának rendje mára a vallási és világi karácsonyvárás egyik legerősebb kulturális jelképe: ahogyan hétről hétre egyre több fény ég, úgy válik egyre közelebbivé az ünnep.

A magyar népi kultúra az adventot egységes, több héten át tartó felkészülési időszaknak tekintette, amelyben tisztaság-, rend- és otthonteremtő szokások játszottak szerepet. Sok helyen ilyenkor kezdték el kitakarítani és előkészíteni a házat az ünnepre, elkészíteni bizonyos tartós ételeket vagy előre megtervezni a családi együttlétet. Az adakozás és a rászorulók támogatása szintén az adventi időszakhoz kapcsolódó hagyomány volt: egyes vidékeken élelmet vagy kisebb ajándékokat vittek az időseknek, özvegyeknek, egyedül élőknek. A néphit szerint az advent heteiben különösen erős volt a jóslások és hiedelmek szerepe, főként a fiatal lányok körében: ilyenkor végeztek párválasztó praktikákat, időjóslásokat vagy a következő évre vonatkozó rituális cselekvéseket. A karácsony előtti utolsó hét általában a közösségi és családi előkészületek időszaka volt, ekkor készültek a díszek, és ekkor kezdték el sütni a kalácsok, sütemények egy részét.

Az egyházi év saját időszámítás szerint működik, és nem január elsején, hanem advent első vasárnapján indul a legtöbb történelmi keresztény hagyományban. Ennek oka, hogy a liturgikus gondolkodás középpontjában Krisztus születése áll: az advent a „kezdet kezdete”, a megváltástörténet első állomása. A korai keresztény hagyomány az ünnepek ciklikus rendjében látta az év valódi ívét, így természetes volt, hogy a karácsonyra való felkészülés jelentette az év kezdetét.

Az adventi koszorú akár ősi hagyománynak is tűnhet, pedig valójában a 19. század első felében született. Johann Hinrich Wichern német evangélikus lelkész 1839-ben készítette el az első adventi koszorút egy hamburgi árvaház gyermekeinek. Az eredeti forma egy nagy, fából készült keret volt 24 gyertyával: minden hétköznapra kis gyertya, a vasárnapokra pedig nagyobb jutott. A később elterjedt, egyszerűsített változat már csak a négy vasárnapi gyertyát tartotta meg, a kör alak pedig a teljességet és az örök életet jelképezte. A fenyőágak és a zöld növényi díszítés a reményt és az állandóságot fejezik ki. A 20. századtól kezdve a koszorú gyorsan elterjedt Európa-szerte, és ma már az advent egyik legerősebb vizuális szimbóluma.