
Minden, amit tudunk A Fehér Lótusz készülő 4. évadáról
Az elmúlt években kevés sorozatnak sikerült akkora hatású kulturális jelenséggé válnia, mint A Fehér Lótusznak. Az első három évad nézettségi rekordokat döntött és újra reflektorfénybe állított színészeket, miközben a luxusutazást és a felső tízezer életformáját sötét, ironikus szemszögből tette izgalmassá. Az HBO sikerszériája ezért aligha meglepő módon folytatódik: érkezik a negyedik évad.
A sorozatot 2025 januárjában újította meg az HBO, még jóval a harmadik évad premierje előtt. A döntés hátterében az állt, hogy a csatorna vezetői már 2024 végén hallottak Mike White elképzeléseiről, és egyértelmű volt számukra, hogy van még potenciál a történetben. A harmadik évad végül igazolta is ezt: epizódonként átlagosan 12,2 millió nézőt vonzott, ami közel 80 százalékos növekedést jelentett a második szezonhoz képest – írja a Robb Report.
A folytatás bemutatójára még várni kell. Hivatalos premierdátum egyelőre nincs, de az értesülések szerint a forgatás 2026 tavaszán indul, így a negyedik évad legkorábban 2027-ben kerülhet képernyőre. Az alkotók reményei szerint a mostani gyártási ütem gyorsabb lehet, mivel a korábbi csúszásokat okozó járványhelyzet és írói sztrájk már nem nehezíti a munkát.

A helyszín viszont már biztos: a történet Franciaországba költözik. A negyedik évad központja Saint-Tropez, ahol a cselekmény fő bázisa a Château de La Messardière lesz, amelyről mi is beszámoltunk. A több mint harminc hektáros birtok saját strandklubbal, medencékkel és tucatnyi lakosztállyal tökéletesen illeszkedik a sorozat eddigi világához. A készítők emellett más riviérabeli helyszíneket és legalább egy párizsi hotelt is bevonnának, sőt az sem kizárt, hogy a cannes-i filmfesztivál is szerepet kap a történetben.
A történetről szándékosan keveset árultak el. White többször hangsúlyozta, hogy nem szeretné ismételni önmagát, és nem ragaszkodik ahhoz sem, hogy minden évad egy holttest felbukkanásával induljon. Felmerült egy későbbi, „all-star” jellegű évad ötlete is, amelyben korábbi szereplők térnének vissza, de az HBO szerint ez biztosan nem a negyedik szezonban valósul meg.
A szereplőgárda ugyanakkor már most erősnek ígérkezik. A hivatalosan bejelentett új arcok között van Helena Bonham Carter és Chris Messina, mellettük Steve Coogan, Alexander Ludwig és több más ismert név is csatlakozik az antológiasorozathoz. Visszatérő karakterekről egyelőre nincs megerősített információ, de a széria eddigi logikája alapján nem kizárt, hogy egy-egy ismerős figura újra feltűnik.
Olvasd el ezt is!