légitársaságok kabin

Ezek a világ legjobb légitársaságai

Az eddig megszokott rangsorolási szempontok mellé bekerült a koronavírusra adott reakció is az idei évben.

Nem kell elmagyarázni, miért volt katasztrofális a légi közlekedés tavalyi éve. Lényegében szinte az összes légitársaság repülője a földön maradt 2020-ban, ezért nehezen is lehetett volna osztályozni őket. Azonban, ahogy szépen lassan visszatértek a repülők a levegőbe, a minden évben rangsort állító AirlineRatings.com is osztályozta a légitársaságokat.

Ugyan a jelentést minden év novemberében állítják össze, ez most érthető okok miatt a nyárra csúszott. A furcsa évhez természetesen másfajta rangsorolási szempontok is jártak:

a legénység kora, a légitársaság szolgáltatásai és az utasok értékelése mellett idén bekerült az is, hogy hogyan reagáltak a cégek a koronavírus-járványra.

Mindezt összevetve a lista élén hat év után újra a Qatar Airways található. Ez azért nagy teljesítmény, mert az előző hat évben az Air New Zealand letaszíthatatlan volt a trónról – ők egyébként nem estek nagyot, a második helyre csúsztak csupán.

A Qatar Airways érdeme elsősorban a pandémiára adott gyors reakciója és a biztonságos utazások megteremtése volt. A harmadik helyet a Singapore Airline vihette haza, akinek egyben a legjobb első osztálya is volt a zsűrik szerint.

Különdíjas lett még a Virgin Australia, akiknek a legprofibb személyzete volt, és a Qantas, akik a legjobb reptéri társalgót tudták biztosítani.

A fapados kategóriában Európában az EasyJet, Amerikában a Southwest, Ázsiában pedig a Jetstar lett a legjobb.

A világ 20 legjobb légitársasága 

1. Qatar Airways
2. Air New Zealand
3. Singapore Airlines
4. Qantas
5. Emirates
6. Cathay Pacific
7. Virgin Atlantic
8. United Airlines
9. EVA Air
10. British Airways
11. Lufthansa
12. ANA
13. Finnair
14. Japan Air Lines
15. KLM
16. Hawaiian Airlines
17. Alaska Airlines
18. Virgin Australia
19. Delta Air Lines
20. Etihad Airways

(CNN Travel)


A figyelmetekbe ajánljuk