A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói megmérték a Föld belsejének hőmérsékletét az óceáni hátságok mentén, mindezt a víz alatti vulkanikus területeken.

A tudósok eredményeikről a Journal of Geophysical Research: Solid Earth című tudományos lapban számoltak be és bemutatták a Föld belsejének hőmérsékleti térképét az óceáni hátságok mentén.

Ebből kiderül, hogy a bolygó belsejében viszonylag állandó, mintegy 1350 Celsius-fokos a hőmérséklet, de egyes forró hőpontoknál elérheti az 1600 Celsius-fokot is.

A térkép segítségével a tudósok jobban megérthetik a víz alatti vulkánokat működtető olvadási folyamatokat és azt, hogy ezek miként befolyásolják a lemeztektonikai mozgások ütemét – írja az MTI a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál alapján.

A hőáramlás és a lemeztektonika nagyon fontos folyamatok a Föld formálódásában. A hátságok láncolata mentén uralkodó hőmérsékletek ismerete alapvető kritérium a bolygó mint hőtermelő megértéséhez és annak megértéséhez, miként különbözik a Föld más bolygóktól és hogyan képes az élet fenntartására

– mondta Stephanie Brown Krein, az MIT föld-, légkör- és bolygókutató karának munkatársa.

A Föld belső hőmérséklete kritikus szerepet játszott a bolygó felszínének alakulásában több százmillió év alatt. Képtelenség azonban közvetlenül mérni a hőmérsékletet több tízezernyi kilométerrel a felszín alatt.

Krein és kollégái egy új algoritmust fejlesztettek, a ReversePetrogent, amellyel képesek visszakövetni az időben egy kőzet kémiai történelmét, azonosítani eredeti összetételét, és meghatározni azt a hőmérsékletet, amelyen eredetileg megolvadt a felszín alatt, a köpenyben.

A tudósok a több mint 70 ezer kilométer hosszan húzódó víz alatti vulkánrendszer mentén több évtized alatt gyűjtött több mint 13 500 kőzetmintára alkalmazták az új algoritmust.

Az óceáni hátságok azok a régiók, ahol a tektonikai lemezek eltávolodnak egymástól a Föld köpenyéből kilökődő anyag ereje hatására. Ezt a folyamatot a felszín alatti hőmérséklet tartja mozgásban.

Ezeknek a dinamikáknak a megértése segíthet annak meghatározásában, hogyan alakultak ki és változtak a kontinensek a Földön és mikor kezdődött a szubdukció (amikor az egyik lemez a másik alá bukik) és a lemeztektonika. Ezek mind kritikus jelentőségűek az összetett élet számára

– mondta Krein.


A figyelmetekbe ajánljuk