A járvány utáni élet reményében a Lurdy Ház jelentős összeget adományozott a Semmelweis Egyetemnek
Lurdy Ház - Semmelweis Egyetem

A járvány utáni élet reményében a Lurdy Ház jelentős összeget adományozott a Semmelweis Egyetemnek

Túléltük a 2020-as évet, idén a fókusz a vírus lezárásán van – írja a Lurdy Ház sajtóközleménye. Ennek okán pedig a Lurdy adomány formájában támogatta a Semmelweis Egyetemet, azon belül is a COVID-ellátással összefüggő részleget. Mint írják, az oltás a megoldás, de az oltóanyagon kívül más eszközökre is szükség van, amiben most igyekeznek segíteni az egyetemet.

Fecskendők, tűk, sebészi maszkok, kesztyűk tucatjaival lett az intézmény ellátva, hogy a védőoltások beadása zavartalanul folyhasson.

Mint írják, a Lurdy Házban a 2021 mottója:

kihozni a legjobbat az adott helyzetből.

Ezért is kezdték egy nagyobb adománnyal az évet, hogy a vírushelyzetet ne csak a Lurdy, de lehetőség szerint mindenki talán egy kicsit gördülékenyebben vészelhesse át és minél hamarabb pontot tehessünk e fejezet végére. Ennek jegyében szánták ezt az összeget is a továbblépésre, a múlt lezárására.

A négymillió forintos adományt az egyetem alapítványa a betegellátáshoz és a betegágy melletti oktatáshoz is szükséges védőfelszerelések, valamint egyéb, a COVID-ellátással összefüggő és oltások beadásához nélkülözhetetlen eszközök beszerzésére fordítja – árulta el Baumgartnerné Holló Irén, a Semmelweis Egyetem gazdasági főigazgatója, a Semmelweis Egyetem Alapítvány kuratóriumi tagja.

A Lurdy Ház néhány kérdést is feltett a járvánnyal kapcsolatban, és hogy mire is számíthatunk a közeljövőben.

A jelenlegi intézkedések mellett egy lefelé menő tendenciát figyelhetünk meg a COVID pozitív és COVID gyanús betegek számát illetően így, amennyiben ezen intézkedéseket fenntartják a megfelelő arányú oltások beadásáig, akkor elkerülhetjük a harmadik hullámot – tájékoztatott dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes.

Arra a kérdésre, hogy lesznek-e egyáltalán még maszk nélküli hétköznapjaink, a rektorhelyettes úgy válaszolt, hogy míg a maszk a jelenlegihez hasonló módon nem fog a mindennapjaink része maradni, valószínűsíthető, hogy például egy influenza szezonban többen fogják, főképp zárt helyeken – ahol egy légúti fertőzés veszélye nagyobb – választani önként a maszk viselést, mint prevenciót.

Dr. Stephan Szakal ügyvezető és Zwichl Fanni marketing és kommunikációs vezető adták át szimbolikusan a Semmelweis Egyetemet képviselő dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettesnek és Baumgartnerné Holló Irén gazdasági főigazgatónak az adományt.


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk