Hibrid hajtással és állandó online kapcsolattal őrzi helyét a prémiumkategória élvonalában a megújult Jaguar F-Pace, amelynek formája akkor is megdobogtatná a szíveket, ha csak feleennyire lenne jó. De nagyon jó!


Amint feléledt tetszhalott állapotából a Jaguar – immár jó néhány éve –, és a rá jellemző sportlimuzin kategória mellett mércét állított a roppant népszerű SUV-k világában is, megmutatta, hogy nemcsak legendás dizájnerei érzik tökéletesen a szabadidőműfajt, de a technikai fejlesztőcsapat is roppant finom dolgokra képes. Az első fecskéjük ezen a fronton az F-Pace volt, amelyet a kisebb és ugyancsak nagyon sikeres E-Pace követett, most pedig elérkezettnek látták az időt mindkét modell megújítására. Mi a nagyobb macskát próbáltuk ki, amely közös útjaink során bizonyította:

nem a márkanév patinájára építi vonzerejét, hanem abszolút értelemben is az élre ugrik.

Azt mondják, modellfrissítéskor és -váltáskor a múltidézésre, retro életérzésre formatervezett autók dizájnerei vannak a legnagyobb gondban, hiszen a jól eltalált, patikamérlegen kimért arányokkal operáló vonalakon csak rontani lehet.

Még a levegő is ionizált

Természetesen az F-Pace belső terét sem hagyták változtatás nélkül, odabent minden megújult: teljesen új a műszerfal és a középkonzol, az infotainment rendszer, a kormánykerék, az ajtókialakítások.

A beépített anyagok kimagaslóan kellemesek és tartósak, a bőrök valódiak és gondosan megmunkáltak, az egész környezet roppant pihentető valamennyi utas számára. Az új ülések szélesebb felülettel, bővített masszázsfunkcióval és természetesen kiválóan állítható hűtő- és fűtőberendezéssel állnak rendelkezésre. Még a kategóriában is ritka, hasznos és kellemes felszerelés a levegőionizáló, amely Nanoe technológia révén szűri ki az utastérből az allergén anyagokat, így a Purify gomb megnyomásával egykettőre érezhetően jobb lesz a légminőség odabent.

A vezető persze az F-Pace sofőrülésében is különleges, irigylésre méltó helyzetben van, hiszen olyan csúcstechnika veszi körül, amelyet magától értetődően, szinte ösztönből kezelhet és uralhat. Van itt minden, ami csak eszünkbe juthat: például magnézium, „krikettlabda" öltések, a figyelem mégis a tökéletesen integrált, 11,4 colos központi kijelző HD-minőségű érintőképernyőjére, valamint az ívelt üvegpanelen keresztül vezérelhető, vadonatúj Pivi Pro szórakoztató-rendszerre szegeződik. Utóbbi saját áramforrással rendelkezik, így azonnal, mindentől függetlenül használatra kész. A megújított F-Pace a márka igen fejlett, EVA 2.0 névre hallgató elektronikusjármű-architektúráját kapta meg, ami lehetővé teszi, hogy az autó mindig rendelkezzen a szükséges online kapcsolatokkal és mindig a legfrissebb szoftververziókkal működjön.

Technikai csúcs 

Egy Jaguar persze nem lenne Jaguar, ha a gépészet bármi kívánnivalót hagyna maga után. De nem hagy, sőt magasan tartja a nívót az autóipar berkeiben. Miután a márka elkötelezte magát a nagy szilárdságú, mégis könnyű járművek építése mellett, természetesen az új F-Pace is alumínium vázszerkezetre épül. Ráadásul zárt körforgású gyártásban, javarészt újrahasznosított alumíniumból, hozzájárulva ezzel a Jaguar Destination Zero programjának megvalósulásához, amellyel egyebek közt a zéró károsanyag-kibocsátást célozza.

Az idei F-Pace legnagyobb dobása a lemezek alatt található roppant korszerű plug-in-hybrid hajtáslánc, amelyhez a legmodernebb Ingenium benzinmotor társul, 404 LE összteljesítménnyel. Bizonyos motorokhoz mild hybrid, azaz MHEV-technológia is társítható. A dízelflotta csúcsaggregátja 300, a benzinesé 550 lóerő rendszerteljesítményt szabadíthat az aszfaltra, miközben mondani sem kell, hogy valamennyi F-Pace intelligens összkerékhajtással és automata váltóval tartja kordában a lovakat. A P400e modell teljesen feltöltött akkumulátorokkal 53 kilométert képes megtenni kizárólag elektromos üzemmódban, tehát teljesen környezetbarát városi ingázásokra is tökéletes eszköz a jókora SUV.

Amellett tehát, hogy a Jaguar F-Pace teljesíti a szigorú Euro 6d-Final károsanyag-kibocsátási normákat is, a JaguarDrive Control üzemmódválasztó normál, komfort, öko- vagy éppen eső/jég/hó lehetőségeivel mindig az útviszonyoknak megfelelő, biztonságos, ám bizsergető vezetési élményt kínál a kormánymű, a sebességváltó, a gázreakció és a választható Adaptive Dynamics rendszer precíz hangolásával.

Technikai adatok

  • Motor: 2 benzin-hibrid, 3 dízel-hibrid
  • Lökettérfogat: 1997–5000 cm3
  • Max. teljesítmény: 163-550 LE / 380-700 Nm
  • Méretek (H/Szé/M): 4747/2071/ 1664 mm
  • Tengelytáv: 2874 mm
  • Csomagtartó: 619-793 liter
  • Max. sebesség: 195-286 km/h
  • Gyorsulás (0-100 km/h): 4,0-9,9 s
  • Gyári kombinált fogyasztás: 2,2-12,2 l/100 km
  • Alapár: 16 966 000 Ft

Kedvenc extránk 

  • Ergonomikus ajtó: az új, körkörösen megragadható fogantyúval szerelt ajtók megkönnyítik a beszállást, illetve tágasabb férőhelyet kínálnak vizespalackok és egyéb tárgyak elhelyezésére.
  • Leheletfinom részletek: egyes kiviteleken a fejtámlákat dombornyomott Jaguar Leaper figura díszíti, a márka múltjára pedig a számos helyen megjelenő, Est. 1935 Coventry feliratok emlékeztetnek.
  • Mindig naprakészen: a vezeték nélküli szoftverfrissítésnek köszönhetően a jármű- és szórakoztató-rendszerek legújabb verziói mindig zökkenőmentesen, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül telepíthetők.
A figyelmetekbe ajánljuk