műtét

Csak az Egyesült Államokban több mint százezer ember vár szervátültetésre, ezért a tudósok versenyt futnak az idővel. Így ezekben a nehéz helyzetekben a szakemberek az emberi donorok mellett más lehetőségek után is kutakodnak.


Most először fordult elő, hogy egy sertésvese sikeresen átültetésre került egy emberbe. Ez pedig azt jelenti, hogy 54 órán keresztül tesztelték egy emberi páciensen. Egy olyan emberen, aki már agyhalott volt, és mesterségesen tartották életben.

A transzplantációs csapat pedig úgy véli, a vese ez idő alatt összekapcsolódott és normálisan működött.

Ezt az eljárást xenotranszplantációnak nevezik, vagyis szövetek vagy szervek átültetése egyik fajból a másikba. Ha pedig ezt a forradalmi munkát tovább fejlesztik, a sertések bőséges mennyiségű szervet biztosíthatnának, amelyek alkalmasak lennének arra, hogy a rászoruló embereknél felhasználják őket.

Jelenleg az Egyesült Államokban naponta átlagosan 17 ember hal meg a transzplantációs várólistán lévő helye miatt.

Ez hatalmas áttörés. Ez egy nagyon-nagyon nagy dolog"

– mondta a New York Timesnak Dorry Segev, a Johns Hopkins School of Medicine transzplantációs sebészetének professzora, aki nem vett részt a kutatásban.

Még rengeteg akadályt kell leküzdeni, többek között a hatósági jóváhagyást, de a más állatokból származó szervek ilyen módon történő felhasználása segíthet azon több százezer emberen, akik nem számítanak eléggé veszélyeztetettnek ahhoz, hogy transzplantációt kapjanak.

(Reuters)

A figyelmetekbe ajánljuk