Még várni kell Kirk kapitány űrutazására
A legénység már készen áll, az időjárás azonban még visszatartja a történelmi űrrepülést.

Két hete robbant a hír, hogy William Shatner 90 éves kora ellenére újabb űrkalandra készül – ezúttal a valóságban. Shatner Jeff Bezos űrvállalatával, a Blue Origin űrhajójával repül (New Shepard).

Elviekben mindez holnap, október 12-én történt volna meg, de a Blue Origin közleményében az időjárásra hivatkozva elhalasztotta a startot. A vállalat az erős szél miatt egy nappal későbbre, szerdára reggelre tolta az NS-18 fellövését.

Getty Images

A színész, akit sokan a StarTrek Kirk kapitányaként ismernek, tíz percig repül majd a négytagú legénység között. Ők név szerint: Chris Boshuizen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi mérnöke, Glen de Vries, a Medidata szoftvercég társalapítója és Audrey Powers, Blue Origin küldetésekért és repülési műveletekért felelős alelnöke.

Az űrhajó a Földtől 105 kilométeres magasságba jut fel, amivel a színész rekordot dönt, mivel ő lesz a legidősebb ember valaha, aki az űrbe ment (az előző rekordot júliusban állította fel Wally Funk asztronauta, szintén a Blue Origin fedélzetén).

A Blue Origin közleménye szerint minden utas megkapta a megfelelő kiképzést, és már csak a megfelelő időjárásra várnak.

Jeff Bezos cége előtt nagy jövő állhat az űrturizmusban: már csaknem 100 millió dollárért (31 milliárd forint) adtak el jegyeket a jövőbeli utasoknak.

(The Verge)


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk