Homo sapiens csontváz
Martinon-Torres et al/Nature

Betakarva találtak rá a Homo sapiens legkorábbi sírjára

A sírt egy kasztbarlangban, a kenyai partvidéken találták meg. A gyermeket a barlang védett nyúlványa alatt meglepően gondosan temették el egy sekély sírba: a fejét párnára hajtották és a felsőtestét lepelbe burkolták.

A Panga ya Saidi régészeti helyszínen találták meg a legkorábbi emberi temetkezési helyet Afrikában: a 78 ezer éves sírba egy két és fél-hároméves gyermeket temettek el.

A kutatók a csontváznak a Mtoto nevet adták, ami szuahéli nyelven gyermeket jelent.

Az eredményeket a Nature folyóiratban publikálták.

A felfedezés fényt derít a Homo sapiens korai összetett társas viselkedésének kialakulására.

„A gyermeket egy lakóhelyen temették el, közel ahhoz a helyhez, ahol ez a közösség élt, ami arra utal, hogy élet és halál milyen szorosan összefügg. Csak az emberek bánnak a halottakkal ugyanolyan tisztelettel, figyelemmel, sőt gyengédséggel, mint az élőkkel. Még akkor is, ha meghalunk, továbbra is fontosak vagyunk a csoportunk számára"

– magyarázta a tanulmány vezető szerzője, María Martinón-Torres, a spanyolországi Emberi Evolúció Nemzeti Kutatóközpontjának (CENIEH) igazgatója.

A kör alakú sírgödörben talált, erősen lebomlott csontokat gipszbe ágyazták, és tanulmányozás céljából a kutatóközpontba szállították. A kutatók megállapították, hogy a gyermeket, akinek a nemét nem sikerült kideríteni, hajlított testtel helyezték a sírba, a jobb oldalán feküdt, térdeit a mellkasához húzva.

A koponya és három nyakcsont a párna lebomlása után a helyén támadt űrbe esett. Egy vállcsont és két borda helyzete pedig arra utalt, hogy a felsőtestet szintén lebomló anyagba burkolták. A test a temetés idején friss volt, a barlang padlójáról kikapart földdel gyorsan befedték.

A tanulmányt társszerzőként jegyző Nicole Boivin archeológus, a német a Max Planck emberiség történetével foglalkozó tudományos intézet igazgatója szerint a temetés csoportos aktus lehetett, valószínűleg a gyermek családjának tagjai vettek benne részt.

Boivin szerint a legrégebbi neandervölgyi temetkezési hely körülbelül 120 ezer évvel ezelőttről származik, amely hasonló korú a legrégebbi ismert Homo sapiens-temetkezési hellyel, amely szintén Izraelben található.

A Homo sapiens először több mint 300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, és később onnan népesítette be a világot.

(BBC/MTI)


A figyelmetekbe ajánljuk