Egy baba és egy idős ember keze

A családi vállalatok jóval ellenállóbbak a külső környezeti tényezőknek, ugyanis óvatosabban fektetik be és használják fel a rendelkezésre álló tőkét, így jellemzően jobban teljesítenek, mint a nagyobb piaci szereplők


​A családi vállalatok jóval ellenállóbbak a külső környezeti tényezőknek, ezért jellemzően jobban teljesítenek, mint a nagyobb piaci szereplők. Ugyanis óvatosabban fektetik be és használják fel a rendelkezésre álló tőkét, mivel a családi vagyon a tét.

A családi cégek hosszú távú értékrendjüknek, szemléletmódjuknak köszönhetően rendszerint jobban teljesítenek a globális versenyben, mint nem családi versenytársaik, így kiemelkedő jelentőségük lehet a gazdaság újraindításában is. „Teljesítményükre a kiegyensúlyozottság jellemző: bár gazdasági fellendülés esetén kisebb mértékű növekedés figyelhető meg, az elmúlt időszak recessziói idején viszont ellenállóbbak voltak a többi cégnél. Ezt mutatja, hogy a legutóbbi, 2008-as válságkor a családi vállalatok 12%-os tőkemegtérülést értek el, miközben a nem családi cégeknél ez az arány 7% volt" – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

A családi vállalatok hosszú távú sikeres működése mögött az is áll, hogy eltérő stratégiai megközelítést alkalmaznak a többi céghez képest. „Általában az a jellemző, hogy a családi vagyon a vállalatban van. Emiatt különösen ügyelnek a takarékosságra, gondosan, kevésbé kockázatosan fektetik be a tőkéjüket, általában kevesebb hitellel működnek és jóval óvatosabbak az akvizíciós terjeszkedésben, mint a többi szervezet, hiszen a család megélhetése múlik a cég teljesítményén.

Ennek a szemléletnek köszönhetően pedig a munkaerő tudásának fejlesztésére is nagyobb hangsúlyt fektetnek, így stabilabb munkaerővel tudnak tervezni"

– mutatott rá a főbb különbségekre Juhász László, a Boston Consulting Group (BCG) ügyvezető igazgatója. A BCG felmérése szerint a tudatos tervezésnek erőteljes szerepe van egy vállalat fejlődésében: a kétszámjegyű növekedést elérő családi cégek 84%-a határozott meg tiszta értékeket és célokat, több mint felük (55%) rendelkezik dokumentált, részletes stratégiai tervvel és közel kétharmaduk (63%) tervez jelentős lépéseket tenni a digitális képességek fejlesztésének irányába.

A figyelmetekbe ajánljuk