Több mint félmilliós borravalót hagyott egy pár, hogy kisegítse az alkalmazottakat

Több mint félmilliós borravalót hagyott egy pár, hogy kisegítse az alkalmazottakat

Nagylelkű gesztussal segítették ki a nehéz helyzetben lévő dolgozókat.

Egy ismeretlen házaspár húsz éve minden évben ellátogat abba az étterembe, ahol legelőször randizta. A február 12-én tartott évfordulóra pontban fél nyolckor jelennek meg, és mindig ugyanazt az asztalt választják maguknak. A húsz év alatt a párt már jól megismerte az éttermi személyzet: minden évben különleges kiszolgálással fogadják őket.

Természetesen idén sem maradhatott ki a chicagói házaspár hagyománya. Ám az idei év kicsit más volt, hiszen lassan egy éve tart a koronavírus-járvány, ami szeretett éttermüket is nehezen érintette. Ugyan nem kellett bezárniuk, mint sok más helyen, az ott dolgozók mégis megsínylették az elmúlt hónapokat anyagilag.

Ezért is történhetett meg az a nemes gesztus, amivel a pár kedveskedett az alkalmazottaknak:

hatalmas, 2000 dolláros (nagyjából 600 ezer forint) borravalót hagytak a 137 dolláros vacsorán.

Mint minden évben, úgy most is hagytak egy kedves üzenetet a számlán, ami idén így hangzott:

Köszönjük az elmúlt húsz év boldog emlékeit, a kiváló ételeket és a fantasztikus kiszolgálást. Még sok ilyet!

A cetlin külön kiemelték, hogy a vaskos borravalóból az egész személyzet kapjon.

.A meg nem nevezett párról maga az étterem számolt be a Facebookon, ahol nem győztek hálálkodni, és büszkeséggel tölti el őket, hogy ilyen különleges szerepük jutott a kapcsolatban.

A pincér, aki először talált rá a borravalóra először nem hitt a szemének. A FoxNews cikke szerint majdnem elsírta magát, és szívmelengetőnek találta, hogy néhány ember ennyire nagylelkű.

Az étterem természetesen várja vissza a szerelmeseket 2022 februárjában – remélhetőleg a régen megszokott körülmények között.


A figyelmetekbe ajánljuk