Hugh Hefner kedvenc szállását nem az UFO-k hagyták itt
Sok furcsa dolgot láthat az ember a kaliforniai sivatagban, pláne a nevadai 51-es körzet közelében, így egy 13 méter magas, repülő csészealj már nem okoz nagy meglepetést.

A ritka építményt ugyan nem a földönkívüliek hagyták ott: egy limitált szálláshelyől van szó, amit manapság bárki kivehet Airbnb-n keresztül 211 dollárért (nagyjából 63 ezer forint).

Instagram/Area 55

A látványos épület elsőre futurisztikusnak tűnhet, pedig évtizedes történelme van. Egy úgynevezett ritka Futuro-házról van szó, amit még 1968-ban tervezett egy finn építész, Matti Suuronen – egy évvel az Apollo 11 Holdra szállása előtt. Suuronen a koncepciót amolyan hordozható sífaházként fogta fel az épületet. A ház teteje azért is kapott kerekített formát, hogy a ráeső hó könnyen lecsússzon róla. Más kérdés, hogy a kaliforniai sivatagban mennyi hó esik, de nem egyedüli a szállás.

Instagram/Area 55

A Futuro-házak gyártási engedélyét akkoriban 30 vállalatnak adták el szerte a világban, de az 1970-es években bekövetkezett gazdasági nehézségeket követően végül kevesebb mint 100-at gyártottak le belőlük. Az épületek 16 különálló, szétszerelhető elemből állították össze, amit általában helikoptereken vagy repülőkön szállítottak egyik pontból a másikba – a forma miatt biztosan sokan gondoltak először a földönkívüliekre.

Instagram/Area 55

Végül összesen 68 Futuro-ház épült meg, amelyek a nagyvilágban szétszórva várják az érkezőket. Szerencsére a TheFuturohouse.com oldalon pontosan megtudhatjuk, hogy hol találhatunk még hasonló szálláshelyet, amit egy keményvonalas rajongó, Simon Robson vezet. Neki egyébként tulajdonában is van egy.

A már említett kaliforniai Futoronak is volt egy nagy rajongója:

állítólag Hugh Hefner egyik személyes kedvence volt, és rengeteg időt töltött itt.

Instagram/Area 55

A számtalan tulajdonosváltás után 2019-ben üzemelt újra szállásként, és szinte mindig laknak benne. Ráadásul az internet is felkapta: a Thrillist cikke szerint, azóta több mint 50-videóklipben és számtalan földönkívüli témájú Instagram-bejegyzésben szerepelt már és 8500 követőt szerzett szintén az Instagramon.

Ha szeretnénk esetleg lefoglalni, innen tudjuk megtenni.


A figyelmetekbe ajánljuk