Tegyük hozzá a fentiekhez, hogy a lőszergyártás szintén jó biznisz, sőt gyakorta még jobb. De azért a „mindig" jókora túlzás, mert a fegyverzet korszerűsítése drága mulatság, miközben igen sok fejlesztést végez „potyára" a hadiipar. Gyakori, hogy a reménybeli ügyfelek, akik igazán nagy tételben rendelnének – például a NATO legnagyobb államai –, a végén visszautasítják az egészet. De előtte egymásnak ellentmondó követelményekkel teszik próbára a fejlesztők képességeit.
Ez különösen gyakori a „legolcsóbb" és legdrágább eszközök esetén, vagyis a kézifegyvereknél meg a repülőgépeknél, hadihajóknál. Így eshet meg, hogy a hosszas munkával elkészült korszerű gépkarabélyt végül szerény példányszámban (és nyilván árengedménnyel) rendszeresítik példának okáért néhány dél-amerikai ország rendfenntartói. Viszont egy lopakodó vadászgép vagy atom-tengeralattjáró sok milliárdba kerülő fejlesztése – ha zsákutcába jut a projekt – kidobott pénz a gyártóknak és az adófizetőknek.
Egyszerű, de korszerű
Ezzel szemben az aknavető meglehetősen „konzervatív" és szinte pofonegyszerű szerkezet, amit mégis jól lehet korszerűsíteni, miközben a lényege szinte változatlan marad. Az sem mellékes, hogy minden valamirevaló hadseregben temérdek aknavetőt használ a gyalogság, kisebb-nagyobb űrméretben, amiket némi „feljavítással" vagy általános cserével illik a kor színvonalán tartani. Ezzel rá is térhetünk a 160 éve alapított Hirtenberger cégcsoport Defence Systems („védelmi rendszerek") nevű vállalatára, röviden a HDS-re.
A magyar állam által nemrég felvásárolt HDS több mint fél évszázada gyárt sima csövű aknavetőket (60, 81 és 120 mm-es űrméretben), aknagránátokat, valamint a hozzájuk való speciális zsebkomputert és annak szoftverét is ők adják. Vagyis az osztrák cégnél olyan fegyverrendszerek készülnek, amelyekről méltán mondhatják, hogy a világ legjobb és legbiztonságosabb hadiipari termékei tartoznak. Emellett magától értetődő, hogy valamennyi gyártmányuk NATO-kompatibilis.
Piacuk pedig a világ minden kontinensén akad. Például egy korábbi egészen kicsi (81,5 cm csőhossz) és a maga műfajában pehelysúlyú (5,1 kg) aknavetőjüket – az állvány nélküli Hirtenberger M6C-210 Commando (parancsnoki) típust – a következő államok hadseregeiben rendszeresítették: Ausztria, Albánia, Bulgária, Görögország, Grúzia, Japán, Olaszország, Svédország. Egy hasonló nevű, de jóval modernebb típus (M6 C-640 Mk1 Commando) az óév nyarán került hadrendbe a holland tengerészgyalogságnál és a speciális alakulatoknál.
Ugyanez a kaliber (60 mm) további négy változatban készül, amelyekkel hatféle „lőszert", helyesebben aknagránátot tudnak tüzelni. És ez csak a legkisebb űrméret a HDS kínálatában, mert van még két másik (81 és 120 mm) – egyenként tucatnyi gránáttípussal. No meg egy „szuperfegyver", de arról később ejtünk szót.
Komplett rendszer, komplex üzlet
Persze a fegyverrendszernek csak egy része a „cső" és ami kirepül belőle. Műholdas pozicionáló- és célzóberendezés is kell hozzá, mégpedig olyan, amelyik nemcsak a „szólómutatványhoz" ért, hanem az együttműködéshez is (közvetlen, illetve megosztott tűztámogatás). Emellett alkalmas a tervezésre, adatfogadásra és továbbításra. Ez az úgynevezett tűzvezető rendszer, amiben az egész hajdani keleti blokk, azaz a Varsói Szerződés országai rettentően lemaradtak. Egy civil nyugati zsebkomputer is sokkal többet tudott és gyorsabb volt (megfelelő programmal), mint egy bőröndnyi szovjet mintájú berendezés.
Lényegében a vaskos okostelefonra hasonlító tűzvezető komputer – no és a benne futó szoftver – teszi 21. századivá ezt a nagyjából 130 éves tüzérségi fegyvert. (Amely az ágyúnál és taracknál így is sokkal fiatalabb.) A megoldás egyszerűen kapcsolódhat bármelyik NATO-tagország vezetési-irányítási rendszeréhez.
Lőj és fuss!
Aztán a tervezés és célzás után végül a jobb, biztonságosabb és nagyobb hatótávú, HDS gyártmányú aknagránátoké a főszerep. Található köztük többféle repesz-, ködképző és világító-, valamint gyakorlógránát – magától értetődően a cég által készített mindhárom űrméretű aknavetőcsaládhoz. Érdekesség, hogy a kétféle világító aknagránát egyike (jelzése ILL-IR) igen kevés látható fényt bocsájt ki, viszont annál több infravöröset, ami komoly taktikai előnyt jelent harci helyzetben.
A gyors, pontos célzásnak és a könnyebb, mégis ellenállóbb anyagoknak (meg a precíz kidolgozásuknak) köszönhetően az aknavetőt használó katonák gyorsan tudnak tüzelőállást változtatni. Ennek híján marad a kis űrméret és az összevissza „lövöldözés", ami a gerillaharcosok sajátja, nem egy modern hadseregé.
Elvégre az ellenségnek is vannak korszerű eszközei arra, hogy hamarjában bemérjék a tűzfészket, és ellencsapással kiiktassák. Ezért fontos alapelv a „shoot and scoot" (lőj és iszkolj). Az aknavetőrendszerek egyik fontos része az ún. beépítő keret. Ezt különféle járművekbe szerelik, rá pedig az elnyűhetetlen tüzérségi fegyvert. Így a „lőj és iszkolj" taktikát motorizáltan tudják végrehajtani.
Jó üzlet?
Fikarcnyi információt sem közölt arról a hazai média, hogy a Hirtenberger Defence Systems – még bőven a magyar felvásárlás előtt – hosszútávra szóló szerződést kötött a német hadsereggel (Bundeswehr – szövetségi véderő). A megállapodás tárgya: elöregedett és emiatt életveszélyessé vált aknagránátok felújítása. A megbízás 70 ezer(!) darabra szól.
Tanulságos a német üzlet háttere: 2018 májusában egy gyakorlat során a 120 mm-es aknavető töltését végző katona, vagyis a töltőkezelő hátára(!) pottyant a csőből lustán kilökődő gránát. Óriási szerencse, hogy a gyújtószerkezet hibátlan volt (tehát nem élesedett), így nem történt robbanás, különben 50 méteren belül mindenki meghal. (Egy 120-as „vető" körül általában négy ember szorgoskodik.)
A roppant veszélyes helyzetet az okozta, hogy a Bundeswehr „túltárolta" gránátkészletét – amit még 30–32 évvel korábban szerzett be –, és ezt használta lőgyakorlatokhoz, de úgymond óvatosan. Ugyanis se túl messze, se túl közel nem volt szabad lőni vele, ráadásul a saját csapatok feje fölött se repülhetett a „malac" (ez a gránát katonás beceneve). Nem véletlenül, mivel az említett gyakorlaton néhányuk már jóval a becsapódás előtt fölrobbant a levegőben… (E sorok írója hajdanán 120-as aknavetősként volt besorozva, és a századnak külön ismertették a „tiltott" gránátokat. Noha azokat rég kivonták, mégis tudni kellett a jelzésüket és azt, hogy már a csőben felrobbanhatnak – ami végzetes.)
Akadt persze újabb, noha kisebb készlet, amit 2008–2010 között vásároltak a németek, de azt éles helyzetekre tartogatták. Esetünkben a kiöregedett indítótöltet épp csak kilökni tudta a gránátot (maga a hajítótöltet már be sem gyulladt). Ez a kritikus esemény végre-valahára felgyorsította a készletek felújítását, amire addig elég lanyha volt szándék – egy visszavont pályázattal fűszerezve.
Így is 2019 őszéig tartott, mire eldőlt, ki nyeri az új pályázatot: a Hirtenberger Defence Europe (mely a HDS része). A 2026-ig tartó program során az említett számú, 70 ezer darab gránátot fogja felújítani a cég, kicserélve a kritikus tölteteket. Hasonlóra például az osztrák hadsereg (Bundesheer) is rászorulna.
Automata aknavető
Szigorúan betartva a szabályokat biztonságos a „vető" kézzel való töltése, vagyis ez a módszer: zutty, bele a csőbe a gránátot, fejet elhúzni és elfordítani (védőszemüveget és fülvédőt viselni). De azért egy automata töltőberendezés már a legfelső szint, és a HDS-nek van is ilyen. Az óév novemberében a meghívottak működés közben tekinthették meg a SRAMS (Super Rapid Advanced Mortar System) nevű rendszert.
Ezt a 120 mm-es öntöltő – és rendkívül precíz irányítású – aknavetőt a szingapúri ST Engineering céggel közösen fejlesztette ki a Hirtenberger. Percenként 10 lövést tud leadni, és az új, MKII-es változat beállítása mindkét (függőleges, vízszintes) irányban elektromosan történik, míg a korábbi verzió hidraulikus volt. Oldalirányban 180 fokig elforog, erősebb járművekre fölszerelhető.
A Hirtenberger Defence alapvető stratégiája, hogy az aknavető kategória teljes szegmensét lefedje. Ezért a világszerte elterjedt három űrméret (60, 91, 120 mm) mellett hozzájuk illő tűzvezetési rendszert és széles gránátválasztékot tudnak szállítani – mondta a HDS szóvivője. Technológiai téren pedig részben élenjáróként, részben követőként lépnek fel. Előbbire példa az imént említett automata aknavető, valamint az eddig nem említett GRAM (Grid Aiming Mode, markolattal végzett célzás), amivel egy könnyű, hordozható vető (a már említett Commando típus) sokkal precízebb fegyverré válik. A követéshez adott innovációra pedig példa a jelentősen továbbfejlesztett repeszgránát.
Ezért – és a már említett nemzetközi szerződések ismeretében – alighanem jó üzletet kötött a magyar állam, amikor megvásárolta az évi 10 milliárd forintos forgalmú HDS-t. A korábbi anyacég profiltisztítás miatt döntött az eladásról (és talán nevet is vált majd), mert ezentúl az autóipari beszállításra koncentrál. De a „durranásról" továbbra sem mond le: pirotechnikai patronokat szállít légzsákokhoz.
