kullancs levél

Három betegséget is okozott egy kullancs ennél a férfinél

Oregonban írtak le egy esetet, melynek során három betegséget okozott egy kullancs.


Oregoni orvosok találkoztak nemrég az egyik valaha dokumentált legszerencsétlenebb kullancscsípéssel. Egy 70 éves férfi egyetlen kullancscsípés után három teljesen különböző fertőzéstől betegedett meg.

A múlt hónapban tették közzé az esettanulmányt a BMJ Case Reports-ban, mely szerint a férfi a sürgősségi osztályon lázzal, émelygéssel és a bokája körüli duzzanattal, valamint lábfájdalommal járó tünetekkel jelentkezett.

A vizsgálatok vérszegénységet (alacsony vörösvértestszám) és trombocitopéniát (alacsony vérlemezkeszám), valamint akut vesekárosodást és lehetséges májkárosodást állapítottak meg esetében.

A férfi elmondta az orvosoknak, hogy egy hónappal korábban egy csípést talált bokáján. A harapás az Egyesült Államok északkeleti részén tett kirándulást követően jelent meg, ami arra késztette az orvosokat, hogy kullancsra gyanakodjanak.

A további vérvizsgálatok eredményei az orvosokat is eléggé meglepték. A férfi leleteiben nemcsak a Borrelia burgdorferi, a Lyme-kór okozója volt pozitív, hanem az Anaplasma phagocytophilum és a Babesia microti baktérium is, az anaplazmózis (fehérvérsejtek károsodása) és a babeziózis (ez okozza a vörösvértest, vese- és májkárosodást is) okozói is.

A Lyme megjelenése egy másik kullancsfertőzéssel egyidejűleg meglehetősen gyakori, ám

"egyszerre három, kullancs által okozott betegség fertőzése viszonylag ritka"

─ írták az orvosok.

A Lyme-kór számos tünetet okozhat, beleértve a lázat és az émelygést, míg az anaplazmózis és a babeziózis egyaránt okozhat vérszegénységet, trombocitopéniát és szervkárosodást is.

Szerencsére mindhárom fertőzés kezelhető antibiotikummal. Miután a férfinak három dózisú antibiotikumot adtak, tünetei enyhűltek.

Noha a férfi szorult helyzete szokatlanul ritka eset, a kullancs okozta megbetegedések minden évben egyre nagyobb fenyegetéssé válnak az Egyesült Államokban. A tudósok figyelmeztetnek arra, hogy a kullancspopulációk egyre szélesebb körben terjednek a változó és melegedő éghajlatnak köszönhetően.

Ennek következményeként azt láthatjuk, hogy a betegségeket hordozó kullancsok nemcsak erdős, északkeleti területeken, hanem már akár a kaliforniai strandok mellett is megtalálhatóak a növényzetben.

(Forrás: Gizmodo)


A figyelmetekbe ajánljuk