A halasi Csipkeházban szorgos, csöndes munka folyik. Az asztaloknál tizenegy asszony koncentráltan, határozott, gyors mozdulatokkal forgatja az apró tűt, ölti a hófehér cérnát. Heteket, hónapokat dolgoznak egy-egy darabon, míg beszövik a motívumokat, és kivarrják a figurák közti teret. Nemhiába, a halasi csipke grammjának ára többszörösen meghaladja az aranyét: a három keresztbe fektetett hal védjegyével ellátott műalkotás a világ legváltozatosabb öltésmintájával kivarrott csipke, mely száz százalékban kézimunka.
Csipkerózsika felébred álmából
A boldog békeidők anyagi jóléte tette lehetővé, hogy hazánkban is elterjedjen a Nyugat-Európát a 16. században meghódító csipkeviselés. Legyezők, zsabók, gallérok, mandzsetták, csipketarsolyok és csipkés szegélyű zsebkendők egészítették ki ekkor az alkalmi öltözékeket. A 19. század második felében több közvetítőn keresztül jutottak el hozzánk a különböző technikák, és a csipkeműhelyek alakulásához a századfordulón induló, a népművészet életben tartására létrehozott háziipari mozgalom adott löketet Csetnektől Halasig, Gömörtől Hövejig.
A halasi gimnázium rajztanáraként Dékáni Árpádot az 1900-as évek elején egy új magyar varrott csipke megalkotásának gondolata foglalkoztatta. A környékbeli subák és szűrök mintavilágát összedolgozta a kor divatos szecessziós stílusával, de varrásban járatos női családtagjai, amikor terveit nekik megmutatta, kivarrhatatlannak ítélték.
Szerencséjére a király számára készített garnitúra kárpitjaival az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert Markovits Mária fehérneművarró épp ekkor tért haza Halasra, és kifejlesztette a tervekhez illő kivarrásos technikát. Kezdetben a motívumokhoz színes cérnát és selyemfonalat is használtak, idővel azonban egyszerűsödött az anyaghasználat, és egy kifinomultabb csipke jött létre.
Az 1902-ben a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán bemutatott csipke elindult útján a világsiker felé: 1904-ben a St. Louis-i világkiállításon Nagydíjjal jutalmazták, majd a következő években sorra díjazták a velencei, a milánói világkiállításokon, folyóiratok gazdagon illusztrált beszámolóikban mutatták be a magyar csipkecsodát.
A halasi csipkét a magyar és európai iparművészet kitüntetett figyelme és elismerése kísérte az első világháborúig. Második virágkorát az 1930-as években élte: 1935-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparügyi Kamara felvette áruvédjegylajstromába, ekkor került bele Halas városának címeréből a három egymásra fektetett hal, mely azóta is minden egyes csipkén fellelhető.
Ugyanebben az évben avatták fel a Csipkeházat, ahol ma is folyik az aprólékos munka.
A türelem himnusza
Míg az alapításkor negyven-ötven „szegény leánynak" adott munkát a halasi csipke, ma mindössze tizenegy asszony készíti a csodákat.
A csipkevarrás két munkafázisból áll:
a mintaterv alapján végzett kontúrozásból és a keretek kivarrásából. A kontúrozók először a tussal megvont alaprajz fölé átlátszó hártyapapírt terítenek, s ezen keresztül vezetik végig a megrajzolt mintán a leheletfinom cérnát. A következő munkafolyamatban öltésmintákkal töltik ki a keretet és a főmotívumokat. Az alapöltésminta a stoppoláshoz hasonlítható szövés, amellyel a központi motívumokat varrják be. Ezután, díszes textúráját kialakítva, változatos öltésekkel kitöltik a csipkét.
A halasi csipkevarrók hatvanféle öltésmintából saját intenciójuk, ízlésük szerint választják ki, hogy melyiket alkalmazzák egy-egy motívum mellé. Összehasonlításképpen a velencei és brüsszeli csipkének tíz-, tizenötfajta öltése van, tehát ilyen aprólékos, motívumos, dús öltésvariációkat csak Kiskunhalason készítenek.
Az öltések neve beszédes:
- ágas-bogas,
- hatos vízfolyásos,
- masnis harangos,
- csillagos szövéses,
- szíves és a pókozás – az utóbbi az egyik legszellősebb minta.
Egy két milliméteres egység, ami például a velencei mintázatot adja, húsz öltésből áll, tehát egy húsz centiméter átmérőjű terítőt négymillió öltés alkot. Miután elkészült, a csipkét óvatosan leválasztják a papírhártyáról, és a felesleges fércszálakat eltávolítják. A legkisebb csipke hat munkaóra, egy nagyobb terítő másfél-két év alatt készül el.
A csipkevarrók tehát nemcsak jó kézügyességgel és éles szemmel vannak megáldva, hanem végtelen türelemmel és kitartással is. A védett technikát kizárólag Kiskunhalason, a Csipkeházban lehet megtanulni a gyakorlott csipkevarróktól. Halasi csipkét készíteni is kizárólag itt lehetséges, ezzel biztosítják az állandó és ellenőrzött minőséget.
„A csipkevarrást nem lehet iskolai keretek között vagy szakkörön elsajátítani, mivel annyira bonyolult a technika, hogy több év gyakorlata szükséges a hatvan különböző öltés megfelelő alkalmazásához. Könnyű, kreatív kéz szükséges a leheletfinom tű és cérna kezeléséhez. Nem mindenki alkalmas és képes erre. Viszont jellemző, hogy a kolléganőink negyvenéves munkaviszony után tőlünk mennek nyugdíjba, mert szenvedélyükké válik a halasi csipke készítése. Az idős csipkevarrókat minden esetben fiatalok váltják, mivel fontos feladatunk e tudás megőrzése és továbbadása"
– avat be a munka részleteibe Szécsiné Rédei Éva, a Halasi Csipkeház és Múzeum igazgatónője.
Mesélő mintázatok
Az évtizedek alatt mintegy kétezer csipketerv készült, és folyamatosan bővül a sor. A halasi csipke motívumvilága nagyon színes, tükrözi a szecesszió, az art deco, a polgári világ stílusjellemzőit, de magán hordozza Dékáni Árpád Kiskunhalas környéki néprajzkutatásainak eredményeit is. Az alapmotívumok a magyar mondák, népmesék állat- és növényvilágát, figuráit idézik, és három fő kategóriába sorolhatók.
Az elkészült halasi csipkék csaknem fele leveles-virágos darab, melyeket többek között margaréta-, tulipán-, rózsa- vagy krizantémmotívum díszít.
Manapság a mandalaszerű, kör alakú csipkék a legnépszerűbbek, amelyek vagy üveg mögött, dísztárgyként, vagy ruhára helyezve díszként funkcionálnak. Az állatos csipkék szereplőinek szimbolikus jelentésük van: a tizenhat variációban készülő lepke az örök változást, a páva a pompát, hatalmat, a vezérmotívumnak tekinthető hattyú a családi összetartást jelképezi, de gyakran megjelenik a csodaszarvas vagy az örök élet vízéből ivó szarvas is.
A halasi technika még azt is lehetővé teszi, hogy a csipkéken részletgazdag alakok is megjelenjenek, többnyire népi ruhás figurák, mint a furulyázó juhász, a búsuló kuruc vagy az olyan modern minta, mint a viráglány.
A két háború között ajándékként vagy megrendelésre divattá vált a csipkecímerek készítése, és jelenleg is folyamatos a kereslet hivatali ajándékként a kiskunhalasi és a magyar címerre, újabban cégektől egyedi megrendelésre készülő logókra. A motívumok sora ma is bővül. 2017-ben, a 115 éves évforduló alkalmából kiírt csipketervezési pályázatra összesen 110 mintarajz érkezett – fiatal tervezőktől és maguktól a csipkevarróktól is –, amelyek közül ötöt kivarrtak, és be is épült a rajzállományba. A Csipkeház állandó tervezője is készít egyedi megrendelésre csipkét – természetesen olyat, ami illeszkedik a halasi csipke világába.
A legnemesebb ajándék
A halasi csipkét a külföldi sikerek nyomán a kezdetektől fogva elismerte és nagyra értékelte a magyar állam, protokollajándékként, kulturális nagykövetként szerepelt.
Már az 1902-es bemutatkozó kiállításon is látható volt egy megrendelésre, ajándékba készült darab. A halasi asszonyok művészi munkáját minden korban megbecsülték.
1916-ban IV. Károly magyar király koronázásakor halasi csipkéből varrt tarsolyt viselt, később Horthy Miklós és Gömbös Gyula is örömmel fogadta kivarrott címerét. A halasi csipkével megajándékozottak sorában olyan neveket találunk, mint II. Erzsébet, Hitacsi japán hercegnő, a jordán királyné vagy George Bush volt amerikai elnök felesége. 1996-os magyarországi látogatásakor II. János Pál pápa is halasi csipke terítőt kapott a magyar államtól.
A halasi csipke történetének egyik legszebb és legnagyobb darabja alighanem a Julianna-terítő.
Stepanek Ernő leggazdagabb mintájú, a rokokó csipkék hagyományait folytató, virágzó kertre hasonlító 83×53 centiméteres terítőjének első darabját Markovits Mária varrta egy kórházigazgató számára, hálából sikeres műtétjéért. A Halasi Hírlap beszámolója szerint a terítő második példányát négy lány hetvenegy és fél napig varrta az 1935-ös brüsszeli világkiállításra. Később a már világszerte ismert darabot a Magyar Nemzeti Szövetség Julianna holland trónörökösnőnek ajándékozta nászajándékként. A halasi múzeumban megtekinthető, háromezer-hatszáz munkaóra alatt elkészülő terítőt ritkán és csak megrendelésre varrják – de erre van is példa.
Tradíció a mában
Természetesen nem csak előkelőségek kiváltsága a halasi csipke. Hagyományosan a csipkét asztalra, pamlagra szokás elhelyezni, az értékes halasi csipkét viszont üveg alá ajánlott tenni, és így akár az asztalon, akár képként a falon egyedi, kivételes díszként jelenhet meg a lakás enteriőrjében.
„Környékbeli, illetve a múzeumba látogató vásárlóink zömében ajándéktárgyként, különlegesen szép iparművészeti alkotásként tekintenek a halasi csipkére. Szeretnénk változtatni ezen a szemléleten, és olyan csipkével készült tárgyakat beemelni a kínálatunkba, amelyek azt hirdetik, hogy a halasi csipke használati tárgyként is meg tud jelenni a mindennapokban"
– mesél a jelenlegi törekvésekről Szécsiné Rédei Éva.
2020 végén a Halasi Csipke Közalapítvány az Agrárminisztérium támogatásával pályázatot hirdetett a hazai lakberendezők és belsőépítészek számára, melynek keretei közt a halasi csipkét kell organikusan beletervezni egy 21. századi lakásenteriőrbe.
A pályázat célja, hogy megmutassák a „csipkék királynőjének" időállóságát.
Arra keresnek megoldásokat, hogyan lehet ma elhelyezni akár a csipkét, akár a mintarajz motívumát bútorokon, textíliákon, burkolatokon esztétikusan, kreatívan, a csipke színvonalát és hagyományát megőrizve. Az elbírálás után a sikeres pályázók lehetőséget kapnak halasi csipke mintás lakberendezési termékek megtervezésére, amivel a Csipkeház kínálata újabb szerethető elemmel bővül.
„A halasi csipke a múlt század szülötte ugyan, de fontos számunkra, hogy ezt az élő hagyományt a mai korba is beillesszük"
– hangsúlyozza Szécsiné Rédei Éva, aki bízik abban, hogy ma is lehet a nappalink része a „a csipkék királynője, a királynők csipkéje".
