Most, hogy újranyitnak az éttermek, íme egy tanulságos sztori Tatáról, a Gottwald családról.


„A Gottwald Sanyi mindig megmondta, sosem állt be a sorba" – így emlegetik Tatán és környékén a mára vendéglátós dinasztiává terebélyesedett család alapítóját. Nála nemcsak a helyi, de a budapesti vagy felvidéki elit is gyakran megfordul. Már 21 éves kora óta vezető, mindenről megvan a véleménye, és igencsak határozott elképzelésekkel próbálja bevonni a családtagokat az üzletbe.

„Nézzétek meg, így vágtuk le pár napja a marhát, ami most a tányérotokon van pörköltként, gyönyörű állat volt" – mondja büszkén Szilárd, a fiatalabb Gottwald-fiú, majd az okostelefonnal a kezében végigjárja az asztalnál ülőket. Mindenkinek lepörget néhány felvételt, az elismerő bólogatás sem marad el.

Sándor, a papa szinte oda sem nézve morogja halkan, de azért jól hallhatóan a bajusza alatt, hogy ő nem így csinálta volna. Szilárd föl sem veszi a zsörtölődést, és mielőtt apja csatlakozott volna hozzánk, figyelmeztetett, hogy a cégalapító Gottwald Sándor határozott, néha megosztó személyiség.

Zoltán, az idősebb fiú nem ebédel, de leül velünk az asztalhoz. Vendég van a háznál, ki kell szolgálni, a kedvében kell járni, még a zongorához is átül néhány könnyed futamra. Vendéglős zene, az igényesebb fajtából, ám hamar kiderül, a papa annyira azért nem díjazza, hogy a nagyobbik fia üzlet helyett olykor zongorázgatással tölti a drága idejét. A felszolgáló már a kávérendelést veszi fel, udvariasan megkérdi: „Főnök, hozhatok egy szokásos koffeinmenteset?" Senkinek nincs kétsége afelől, hogy kinek jár ez a megszólítás Gottwaldéknál.

Magának fejleszt

Sándor „gebinesként" kezdte a 60-as évek derekán (akkoriban az állam mint tulajdonos kiadta üzemeltetésre, gebinbe a vendéglátóhelyeket – a szerk.). Volt időszak az életében, amikor egyszerre négy üzletet is vitt. A kisebbik fia, Szilárd erről azt mesélte: ha egy étterem nem úgy ment, mint ahogy az elvárható lett volna, a papát hívták, hogy rendbe tegye a dolgokat. A jól jövedelmező, felkapott helyeket pedig azok közt osztogatták el, akik „jól feküdtek" a rendszer képviselőinél. Sándor azonban nem szeretett hízelegni senkinek, viszont mindent megtanult a vendéglátós szakmáról. Ha kellett, ezer emberre főzött, felszolgált, beszerzett, intézkedett, irányított, mindenkit megismert, mindenki megismerte a környéken.

A későbbi Gottwald Hotel helyét egy erdős területen nézte ki Tatán, ahol azonban jó a közlekedés. „Itt az autópálya, egyébként három repterünk is van egyórányira a várostól: Budapest, Pozsony és Bécs." 1989-ben mindössze 200 ezer forint tőkével, osztrák tőkéstársakkal és drága hitellel kezdett az üzletnek. A munkát nemcsak felügyelte, maga is részt vett benne. Büszkén mutatja azokat a gerendákat, amiket a munkásokkal együtt saját kezűleg vágott méretre és rakott a helyére. A szálloda 15 szobával nyílt meg 1992-ben, és a törzsvendégek ide is követték az „öreget".

Vendégkörből közösséget teremtettek: a helyi vállalkozók közül ma is sokan az itteni szaunában indítják a napot (a szálloda szolgáltatásait „külsősök" is igénybe vehetik). A nagyobb fejlesztéseket 1998-ban, az osztrák üzlettársak kivásárlása után indította – ne mást gazdagítson az ember –, azóta tart a „mi mindig előre menekülünk" időszak. Ami most éppen a szobák felújítását jelenti.

„Ne akarjunk mindig nagyobbak lenni, de legyünk mindig jobbak" – így tartják.

Család, dinasztia

„Egy családi üzletben szinte minden nap vannak közöttünk összefeszülések, de az visz előre" – vallja be Szilárd, ám ettől még a legjobb testvéreknek tartják egymást. Akiket édesapjuk már gyermekként ügyesen, szinte észrevétlenül vezetett be a családi üzletbe. Játszva tanultak meg dolgozni a családi birtokon, apjuk elvitte őket a beszerzőkörutakra, vágóhídra – megannyi érdekes helyszín egy gyermek számára, főleg, ha ajándék csokival jár. Igaz, kamaszként nem mindig volt ínyükre, hogy a pénteki bulizás után másnap kapát kellett venni a kezükbe. Szilárd a fővárosban végzett vendéglátóipari szakközépben, a fivére, Zoltán egyetemre járt, külföldön is tanult, több nyelven beszél.

Bár a vendéglátásban az angol az alap, azért egy német, francia vagy olasz vendég nagyon hálás érte, ha az anyanyelvén szólnak hozzá. Belőlük lesznek a visszajárók.

A fiúk a családi vállalatba születtek bele, abban nőttek fel, most is az határozza meg az életüket. Azt az életet, amit sokan irigyelnek, de a hétköznapjai kőkemények. „Nálunk nem szokás számolni, hány órát dolgozunk, gyakorlatilag mindig itt vagyunk, tegnap például apánkkal együtt fogadtuk, szolgáltuk ki a vendégeket késő estig" – mondja Szilárd.

Gottwaldéknál inkább csak az alkalmazottak tudják, mi a nyaralás, a családtagoknak szezonban erre nincs idejük, és itt mindig szezon van.

„Ha valaki nyaralni megy a kollégáink közül, megesik, hogy még egy kicsit több pénzt is adok neki"

– mutatja be saját munkaerő-megtartási módszerét, amely az anyagiak és a „jó szó" kombinációjából áll. A családtagok mind szélesebb körének bevonása pedig biztosítja a zökkenőmentes üzletmenetet.

Két férfi, egy eset

A két fiú egészen más természet, de éppen ezért jól kiegészítik egymást. Zoltán későn kelő, de néha hajnalig zongorázik a vendégeknek. Szilárd másban erős: nem használ papírt a rendeléshez, fejben jegyzetel, ülhetnek akár 16-an is egy asztalnál. A fivére a menedzser, a marketinges, ő pedig a napi dolgokat viszi, az operatív munkát végzi. A papa pedig gyakorlatilag mindenütt ott van.


Fotó: Haszon/Hercegfalvi Zoltán


Gottwaldék tempóját felvenni, ezt az életformát elfogadni, ebbe a családba beilleszkedni nem egyszerű a kívülről jött embernek.

„Aki nem akar dolgozni, azzal nem tudok mit kezdeni" – mondja ki az ítéletet Sándor, jelezve, hogy kellemetlen pontra tapinthattunk.

Az erős mondat a családi vállalkozásban mindenkinek szól, a vállalkozásban dolgozóknak éppen úgy, mint a családhoz csatlakozóknak és a legifjabb tagoknak. A legifjabb generáció tagjai (Zoltánnak két, Szilárdnak három gyermeke van) még fiatalok, de az egyikük néha már besegít. A fitneszrészleg érdekli a fiút, így a géppark megújításában is számítanak rá. Mindig tisztességesen megfizetik a „beugrásért". Szilárd szerint a gyermekeket senki nem kényszeríti arra, hogy a családi vállalkozásban építsék a jövőjüket, szabadon dönthetnek a sorsukról. De azt azért megjegyzi, hogy legutóbb, amikor a fivérével és a papával a vendégek körül sürgölődtek egész nap, a fiatalok inkább a napozást választották.

Friss

Rubiks Brand Ltd

Bemutatták a világ legkisebb Rubik-kockáját

Nem is gondolnánk, mennyire népszerű Japánban a magyar bűvös kocka.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk